Egy könyvimádó anya!

Üveghegyen túl

Üveghegyen túl

Tesókönyv-Mesélj nekem!

2021. november 06. - fabikat
Ha az embernek testvére van, mindene van. Egy testvér szinte minden szerepkörbe megfordul, barát, vigasztaló, ellenfél, áruló, titoktartó és még sorolhatnám. Egy testvéri kapcsolat is ezerféle lehet és ezt a sokszínűséget tökéletesen mutatja be a Manó Könyvek gondozásában megjelenő Tesókönyv. Ez a változatosság az írások műfajában is megjelenik, hiszen találunk itt bőven (egészen pontosan 7-7) verset és prózát egyaránt. Sőt az alkotók is heten vannak, hiszen ez a könyv egy hihetetlenül jól összerakott válogatás. Az írók, költők és illusztrátorok között hazánk legismertebb nevei szerepelnek pl. Grecsó Krisztián, Kádár Annamária, Lackfi János stb. A könyvben nem csak az édestestvérek kapcsolata jelenik meg, de örökbefogadottaké is, ez a figyelmesség emel a könyv értékén. Sőt még azoknál is szuper beszélgetést indíthat el, akiknél családon belül nincs jelen az örökbefogadás. A könyv hangulata is ilyen, hol elérzékenyülünk, hol pedig nagyokat kacagunk rajta.
Ajánlott kor :5+

Takács Viktória : Szüreti mese

Egy nagyszerű népszokást ismerhetnek meg a gyerekek a Scolar Kiadó Szüreti meséjéből. Dóri és Misi azt a feladatot kapják a suliban, hogy készítsenek plakátot, melynek témája a szüret legyen. Szüleik úgy döntenek hogy közvetlen közelről mutatják meg a szőlőszedés hagyományát, ezért leutaznak a Balatonra, ahol egy baráti családnál töltenek néhány napot. A mese végére nem csak a plakáthoz gyűjtenek ötleteket, de rengeteg új ismeretet is szereznek, főként Vince bácsitól, vendéglátójuktól. Ez az új tudásanyag legalább annyira tudományos, mint folklorisztikus. Megtanulják, miért veszélyes gyertya nélkül a pincébe menni, hogyan nevezik a szürethez használatos eszközöket, hogy nevezik a bor istenét. Olyan régi szokásokba is betekinthetünk , mint a lábbal történő préselés, koszorú készítés és a mulatságon való részvétel. A mese emellett rendkívül szórakoztató is. Kiemelt szerepet kap a családtagok között lévő figyelmesség és a közöttük lévő szeretet.

Tündér a barátnőm

A kislányok álma a Napraforgó Könyvkiadó csodálatos rózsaszínű könyve, amelyben négy varázslatos mesét találunk. A tündér a barátnőm történeteiben a barátság kap fontos szerepet. Az első mesében a kis bajkeverő Mázli tapasztalhatja meg, milyen ha egy tündérnek jó barátai vannak. A másodikban tíz kicsi tündér tréfál meg minket, akiknek nem csak a jó hangulatot köszönhetjük, de akár egytől tízig számolni is megtaníthatják az arra fogékony gyerekeket. A harmadikban a tündér szerepét egy hatalmas szőrmókra ruházták. A meséből megtudhatjuk, milyen fontos szerepet tölthet be egy kutya az ember életében. Az utolsó mesében ismét visszatérnek az apró szárnyas lények. Itt egy Klári nevű kislánynak lesz szüksége szemüvegre, melynek segítségével nem csak divatos, de ügyes iskolás tündérlány is válik belőle. A kedves történetek és a hozzájuk tartozó cuki illusztráció már a 3 éves kislányokat is meg tudja érinteni.

Nagy,nagyobb,legnagyobb

Az óriási Scolar enciklopédia

Még sohasem volt ilyen hatalmas könyvünk, mint a Scolar Kiadó Nagy, nagyobb, legnagyobb című kiadványa. Méretével mindenkit lenyűgöz, különösen a kicsiknek esik le tőle az álla. Nekik még a lapozás is komoly feladat. A gyönyörű részletgazdag képekben, a csodálatos méretes kihajtható fülekben mindenki örömmel veszett el. A könyvnek nem csak a mérete hatalmas, de a tartalma is, hiszen csupa olyan dologról szól, amely gigantikus a világunkban. Így az első oldalpáron a megapoliszokról és a bennük lévő óriási felhőkarcolókról olvashatunk, ezt követik az ókori csodák, a piramisok, a kínai nagy fal és a Colosseum . A fiúk érdeklődését is kielégítve giga masinák is kerültek a könyvbe. A munkagépek mellett óriási repülők, hatalmas tengeri- és űrhajók belsejébe tekinthetünk be. Akik viszont az élővilághoz vonzódnak ők sem csalódnak, hiszen dinoszauruszokról és bálnákról is találunk érdekességeket. A könyvben szó esik a Föld legmagasabb pontjáról és egyéb természeti rekordokról egyaránt. A sok-sok kihajtható füleken rengeteg extra információt találunk. Ha ti is már a karácsonyi ajándékokon gondolkodtok, azt gondolom hogy egy ilyen hatalmas tudományos könyvvel 4-7 éveseknél nem lőhetünk mellé.

ANDREA GREGUŠOVÁ: Szvetozár

Mélyen megérintett Szvetozár könyve, melyet a Csirimojó Kiadó ( #recenzió) jóvoltából volt szerencsénk olvasni. Annál is inkább, hiszen a történet nagyon ismerős volt számunkra. Kicsiny városunk főterén a vezetés csapdákat állított fel, annak érdekében, hogy a galambokat egy a településünktől távolabbi helyre szállítsák. Ugyanis a madarak elszaporodásával, azok ürüléke is megnőtt. A könyv bonyodalmát is ugyanez a helyzet adja. A főszereplő Szvetozár kapja azt a kicsit sem hálás feladatot, hogy felszólítsa a galambokat a távozásra. A fiút egyébként nem zavarják a madarak, sőt kifejezetten jól érzi magát a társaságukban, hiszen nagyon sok mindenben hasonlít rájuk. A galambok a sok felszólítás után végül úgy döntenek eleget tesznek az emberek akaratának és elhagyják a várost. De ez nem biztos, hogy hosszú távon az emberekre nézve jó döntés. A lakók előbb utóbb hiányolni kezdik a madarakat és az üzenetek hordásával megbízott Szvetozárt kérik meg, hívja vissza őket. Az ember nem mindig hoz jó döntést a természettel kapcsolatban. Legtöbbször a beavatkozásnak súlyos, negatív következményei lesznek. Ahogyan a kisváros lakóinak rá kellett jönni, hogy az életük részét képezik 1a galambok, úgy nekünk is rá kell jönnünk, hogy az állatokkal együtt kell élnünk, óvnunk kell őket. E kölcsönös függési viszonyt csodálatosan ábrázolja a szlovák írónő, Andrea Gregusova. A mély mondanivaló mellett, a könyvnek van egy jópofa, humoros hangulata is, mely talán a hivatali vezetés határozatlanságából fakad. 8 éves kortól talán már az állatok védelmének üzenetét is megértik a kis olvasók.

Fiúk, akik felnőttként megváltoztatták a világot

Igazi motivációs bomba a Napraforgó Könyvkiadó a Fiúk, akik felnőttként megváltoztatták a világot című könyve. A könyv 61 híres férfi és fiú nagyszerű életét mutatja be. Ezek a személyek munkájukból, hivatásukból vagy hobbijukból adódóan valami olyat alkottak vagy vittek véghez, amely az emberiség életére hatással volt. Mi lehet annál motiválóbb egy gyermek számára mint, hogy arról olvas, híres elődei ugyanolyan gyermekek voltak, mint ő. Ezek a fiatalok, gyakran nagyon nehéz körülmények között töltötték gyerekkorukat, sokan közülük árvák voltak. Mégis kitartó akaratuknak, elszántságuknak, sok-sok tanulásnak és munkának köszönhetően elismert emberekké váltak. E nagyszerű férfiak élete kronológiai sorrendbe kerülnek ismertetésre. Az ókori Egyiptomból indulva napjaink New Yorkjáig repülve bejárjuk az egész világot és minden történelmi kort. Az utazást Mózessel kezdjük és Márk Zuckerbergel zárjuk. Olvasunk hadvezérekről, feltalálókról, felfedezőkről, de művészekről, programozókról sőt még egy pápáról is. Az életrajzok szórakoztatóak, könnyen érthetőek a gyerekek számára is. A példamutatás eszközével élve, történelmi tudást adva szórakoztat ez a nagyszerű kiadvány. A könyv kívül – belül igényes, igazán eltudnám képzelni karácsonyi ajándéknak.
Ajánlott kor : 6+
süti beállítások módosítása