Egy könyvimádó anya!

Üveghegyen túl

Üveghegyen túl


Gyerekkönyvet a fa alá!

2022. december 13. - fabikat

img_20221128_103218_1_1.jpgHamarosan itt a karácsony. Ideje gondoskodni az ajándékokról is. Nálunk mindig kerül könyv is a fa alá, ez elmaradhatatlan része a mi ünnepünknek. Ezért gondoltam úgy, hogy a napokban ajándéknak való könyveket is hozok nektek. Először is három olyan kiadványt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amelyek mind-mind tanítanak valami fontosat a gyerekeknek.

 img_20221128_103321.jpg

Baginé Lugosi Diána: Tomi Kalandjai

 

Korábban már írtam az írónő első könyvéről, amely Viliről és Bobiról, a két villamosról szóltak. Ez a mese is a főváros utcáin játszódik, amelynek főszereplője Tomi, a busz. Az ő szemszögéből ismerhetjük meg Budapest látnivalóit. Általa találkozhatunk olyan közlekedési eszközökkel, amely a város útjait járják, így Morisszal a metróval, Misával a vonattal, Samuval a laza taxival és Rozival a piros trollilánnyal. Mindazonáltal, hogy Budapest híres helyszínein járhatnak a gyerekek, megtanulhatnak bizonyos közlekedési szabályokat. Azt gondolom, hogy ez utóbbi különösen fontos, hiszen mindannyian biztonságban szeretnénk tudni gyermekeinket. A könyvben találunk még számtalan érdekes megfigyelésen alapuló feladatot és közös beszélgetésre ösztönző kérdéseket is.

 Ajánlott kor: 4+img_20221128_103337.jpg

img_20221128_103328.jpg

 

 

img_20221128_103252.jpg

Honfi Gyönygyi : Csöpi és a Fák titkos ereje

 

Környezettudatosságra nevel Csöpi ,egy hétköznapi kisfiú meséje. A kisrác nagy álma, hogy olyan hatalmas hóbuckákról csússzon le, amelyekről az édesapja mesélt neki. Ám mindenkitől azt hallja, hogy a Föld beteg és egyre melegebb, így sajnos nem érkezik meg a várva várt hóesés. A kellően bátor gyermek elhatározza, hogy megmenti bolygónkat. A mesében arra keresi a választ miért lett beteg a Föld és mit tudna tenni érte, hogy az meggyógyuljon. A gyerekregény fő témája a környezetvédelem, ám központi szerepet kap benne a családi összetartás is.

 

Ajánlott kor: 5+

img_20221128_103302_1.jpg

 

 

img_20221128_103308.jpg

 

 

 

 

img_20221128_102402.jpg

Habarics Kitty: Szívdédelgető mesék

 

Már a címe is olyan csodás ennek a kis könyvnek, hát még ami belekerült. Minden mese és vers központi témája a szeretet. A szeretet mely anya-gyermek, gyermek- háziállat, állat és természet között létezik. Az alkotások nem csak szórakoztatnak, tanítanak is. Főként környezetünk, a benne élő állatok védelmére, óvására és szeretetére. A csilingelő rímek, a rövid mesék mind-mind meghitt hangulatot teremtenek. Felolvasásuk  igazi összebújós élményt eredményeznek. A mesék pillangókról, kengurukról, kisbálnákról, kiszebrákról szólnak, a gyerekek imádják ezeket az állatkölyköket és azt a világot melyet ezek a művek teremtenek.

Ajánlott kor: 3+

 img_20221128_102533.jpg

img_20221128_102517_1.jpg

3-5-8 perces mesék a dzsungelből

295873782_450575010408731_3150769525902484000_n.jpgA Pagony Kiadónál ismét új része jelent meg a 3-5-8 perces meséknek. A történetek ezúttal a dzsungel tematikája szerint lettek összeválogatva. A mesék többsége  az esőerdőben játszódik. Szereplői az idelátogató vagy itt élő gyerekek, szüleik vagy nagyszüleik, a vad állatok, de azért akadnak mesebeli lények is. A történetek által a gyerekek észrevétlenül sajátítják el a dzsungelben élő állatfajok nevét. Persze itt most az elsődleges cél a szórakoztatás, az esti megnyugvás. És ezt a célt is tökéletesen teljesíti a kötet. Ha nagyon fáradt vagy éppen kicsi (3) a gyermek, akkor a rövidebb, ha  éberebb vagy nagyobb gyermek a célközönség, akkor a hosszabb mesékből válasszunk számukra. Mindegy, hogy hajóval, csónakkal, sétálva vagy terepjáróval érkezünk a sűrű vadonba, biztos, hogy unatkozni nem fogunk. A mesék izgalmasak, érdekesek, gyakran informatívak és gyönyörűen illusztráltak.
Ajánlott kor :3-6
Kiadja a Pagony Kiadó 
295805317_450575007075398_3926430719819242781_n.jpg

 

Kalandok a Nádtengeren!

313032118_529016475897917_3286496483433124465_n.jpgÉvszakokon át kalandozhatunk a nádtengerben Berg Juditnak köszönhetően. Ha 5-10 éves gyerek anyukája kér tőlem olyan mesét, amely estéről estére szórakoztatja gyermekét, első körben biztos, hogy a Lengemeséket ajánlom. Még soha nem mondta senki, hogy nem tetszett volna csemetéjének a mese . Hogy miért ilyen magával ragadó ez a négy kötetes könyvsorozat? Talán a titka a titokzatos nádivilágban élő lengék szokásai  vagy a mindig vakmerő fiatal Füttyös Vilkó kalandjai. Azt gondolom mindkettő, emellett még nem elhanyagolható a nádasban élő egyéb állatok illetve az izgalmas helyzetek, amelyek a lengék ősi ellenségei, a harácsok miatt alakulnak ki. Berg Judit titokban élő lengéit Timkó Bíbor rajzai keltik életre és adnak valami megfoghatatlan plusz töltetet a karaktereknek.
313107250_529016472564584_3722768637130713532_n.jpg
A sorozat első része tavasszal játszódik. Ebben a kötetben találkozunk először Vilkóval, akiről az ismerkedés pillanatában kiderül mennyire bátor és vakmerő. A könyvben olvashatunk még jó barátjáról Táltosról, a kis sérült ebihalról. Megtudjuk, hogy a harácsok hosszú évek óta ellenségei a lengéknek és még egy izgalmas összecsapást is találunk a könyvben. Vilkó tanúbizonyságot tesz bátorságáról és gyors észjárásáról.
A Nádtengeri nyár című részből kiderül, hogy a lengék, csak úgy mint az emberek imádják a legforróbb évszakot. Élvezik a napsütést és a vizet. Ám a veszély továbbra sem hárult el, a harácsok ismét gonosz tervet szőnek, amelyhez segítőt is találnak a hattyúk személyében. Zöld hajú barátunkat, azonban ezúttal sem kell félteni, most is helyén van az esze és a szíve és mindent megtesz, hogy népe ne kerüljön veszélybe.
Minden gyereknek ismernie kell a Berg Judit lengéit, hiszen egy igazi kortárs gyöngyszem, amely nem csak szórakoztató, de általa rendkívül sokat tanulhatnak a természetről.
Ajánlott kor 5 +
311979781_529016485897916_4173270118190655553_n.jpg

Nálatok laknak-e állatok?

314916761_546075557525342_1379112984883956168_n.jpgAz egyik legkülönlegesebb hazai illusztrátor Szert-Szabó Dorottya. Az általa illusztrált könyvek intenzívek, színesek, kedvesek és főleg gyerekközpontúak. Az egyik legkedvesebb gyerekverses kötetünkhöz is éppen ő készítette a szebbnél- szebb rajzokat. A versek központi témája az állatok. Nem kisebb költők alkotásaiból gyűjtöttek össze egy csokorral, mint Tandori Dezső, Csukás István, Kányádi Sándor, Petőfi Sándor. Ha ebből a könyvből olvasunk fel  gyermekünknek igazán különleges hangulatot teremtünk. A csodásan megalkotott rímek, hullámzó lüktetések, lágyan megkomponált vonalak csodás összhangban állnak. A rajzok segítenek a versek megértésében, átadják azokat az üzeneteket, amelyeket a költemények hordoznak. Felnőttként is élmény volt újra olvasni Szabó Lőrinc Nyitnikék című művét, s közben a természet varázslatos változásaiban gyönyörködni. A versekben olvashatunk tigrisről, oroszlánról, gólyáról, harkályról és még rengeteg vadállatról.
Ajánlott kor :3+
Kiadja a Lampion Kiadó. A kiadó könyveit kedvezménnyel megrendelhetőek az Centrál Kiadó webshopjából.
315251553_546075560858675_6603227898429278320_n.jpg
315541052_546075554192009_722442293479738625_n.jpg

Készítsük fel a gyerekeket a Csimota Kiadó érzékenyítő könyveivel!

img_20221008_155229.jpgAz óvodában „élő” gyerekek közössége, egy a mi felnőtt világunk miniatűr leképezése. Ugyanúgy teremtenek kapcsolatot, élik hétköznapjaikat, tevékenykednek, alkotnak, mint mi felnőttek. Úgy viselkednek, amit mitőlünk láttak. Azokat a normákat alkalmazzák, amelyeket tőlünk tanultak. Ezért is olyan nagy a mi, szülői felelősségünk gyermekeink nevelésében. Nem mindegy milyen iránymutatást kapnak tőlünk. A gyerekek viszont, tudjuk jól, nem szeretik a direkt nevelést. Nem veszik túl jól, ha megmondjuk, hogyan kell viselkedniük. Persze a legtöbbször konkrétan ki kell jelölnünk a határokat. Más esetekben viszont nagyon jól használhatjuk a mesék tanító erejét. A mostani könyves válogatásomhoz a Csimota Könyvkiadó mesekönyveiből szemezgettem. Mindhárom könyv az óvodásoknak és kisiskolásoknak szól, nekik próbálnak egyfajta iránymutatást mutatni bizonyos nehéz helyzetekben.

 

img_20221008_155416.jpg

Tasi Katalin: A Homoklakó

 

Tasi Katalin könyve nagyon sokrétű. Alapvető témája a kiközösítés, kicsúfolás, mellyel a gyermeki viselkedés negatív oldalára reflektál. Az óvodába érkező új kisfiút a közösség nem akarja befogadni. Furcsa viselkedése miatt csak homoklakónak csúfolják. Az ismeretlen helytől, amúgy is félő gyermek, a szóbeli zaklatás miatt még jobban bezárkózik, minden idejét a homokozóba tölti. Egy napon aztán a játék hevében kis homokozó lapátjával a kerítésen kívülre szórja a homokot, amely tevékenysége egy arra járó idős hölgy nagy felháborodását kelti. A néni nem csak, hogy lebutázza az új fiút, de még jó erősen a kezére is csap. A gyermek nem ijedt meg, kiabálva felhívta a figyelmét arra, hogy gyereket nem szabad bántalmazni. Ez volt az a pillanat, amikor a többi gyerek is csodálattal tekintett a fiúra és szépen lassan nyitni kezdtek irányába. A mese nem csak a gyermekekre van hatással. Az idegen néni goromba viselkedése, az óvónő gyengéd gondoskodása, védelmezése belőlünk felnőttekből is különböző érzéseket tud kiváltani. A könyv megkívánja, a téma átbeszélését ezért lehet, hogy egy délutáni felolvasás sokkal jobb idő hozzá, mint az elalvás előtti időszak.

img_20221008_155443.jpg

 

Orit Gidali: Nóra, a gondolatolvasó

 

Nóra, csakúgy, mint az előző történet Pétere is csúfolódás áldozata lesz. Mégis merőben más ez a történet. A kislány egy napon azzal megy haza az óvodából, hogy egy fiú flamingónak csúfolja. Anyukája egy varázspálcát ad neki, amely segítségével a lány azt is látja, amit az emberek gondolnak. Nóra hamar rájött, hogy a gyerekek nem mindig azt mondják, ami a fejükben jár és, hogy a legtöbb esetben pont fordítva viselkednek, mint ahogy szívük szerint tennék. Ez a mese inkább iránymutatást, egyfajta szemléletformálást nyújt a gyermekeknek. Valamint arra tanítja őket, hogy legyenek elfogadóak és nyitottak társaik felé.

 img_20221008_155259.jpg

Paulik Móni: Szabad a NEM

 

Mennyi mindenre felkészítjük, gyermekünket mielőtt óvodába megy. Az alapvető közösségi szabályokon túl nagyon fontos, hogy arra is megtanítsuk, hogyan védjék meg magukat. Mi az, amit megengedhet másoknak és mi az, amit nem. Paulik Móni Szabad a nem című könyve nem csak arra buzdítja a gyermekeket, hogy bátran mondjanak olyan helyzetben nemet, amely őket feszélyezi, hanem arra is, hogy jelöljék ki azt a határt, amelyet nem engednek másoknak átlépni. Ez lehet egy puszi, egy ölelés vagy bármely olyan gesztus, amely a gyermeknek nem örömet, hanem épp ellenkezőleg, kellemetlenséget okoz. A könyv fontos üzenetét jó, ha nem csak a gyerekek teszik magukévá, hanem a felnőttek is és egyszer és mindenkorra eszükbe vésik, hogy a gyermek is ember, nem holmi játék. Ők is rendelkeznek önálló akarattal és érzésekkel, amelyeket jobb, hogyha tiszteletben tartunk.

img_20221008_155341_1.jpg

 

Szemzegetés a Pagony Kiadó kínálatából

img_20221009_160526_1.jpgCsodálatos színekben pompázik az ősz és legalább ennyire színes a könyvkiadók őszi kínálata. A következő napokban összeállításokat mutatok nektek egy-egy kiadótól, amelyek hangulatukban, színükben vagy témájukban tökéletesen passzolnak ehhez a színes évszakhoz. A Pagony Kiadó gyerekek igényeihez legjobban illeszkedő kiadó, már több mint két évtizede sorakoztatja elénk a legigényesebb gyerekkönyveket. Legyen szó versről, meséről, játékról vagy szuper programokról mindig a legszínvonalasabbat nyújtja. Válogatásomhoz a kiadó legújabb mesekönyveit gyűjtöttem össze.

 img_20221009_160543.jpg

Czernák Eszter: Segíthetek méhecske?
Panka kalandjai már nem ismeretlenek a gyerekek számára, hiszen a kislánnyal már a Hová bújt a süni? című mesekönyvben megismerkedhettek . Panka cserfes, aranyos, kíváncsi kislány, aki nyitott a világra, szomjazza a tudást. Felfedező útján társai eddig édesanyja és édesapja voltak, ebben a kötetben azonban már a nagyszüleitől is rengeteget tanul a környezetről, annak védelméről és az állatokról és a róluk való gondoskodásról. A mesék a négy évszak szerint lettek csoportosítva, összesen tizenhatot találunk belőlük. A történetekben olvashatunk bogarakról, madarakról, süniről, őzikéről és baglyokról. Ötleteket találunk kinti tevékenységekhez például bogárszállás építéséhez .A rövid, ovisoknak szóló történetekből tényleg rengeteget tanulhatnak a gyerekek. Személyes kedvencem a Max, a vakvezetőkutya meséje, mely témája az elfogadás. A mese érzékenyít és arra tanítja a gyermekeket hogy legyenek elfogadók és segítség a sérült társaikat. Az illusztráció megint nagyon szépre sikerült, méltó a könyv tartalmához.
Ajánlott kor :2-5
img_20221009_160604.jpg
Czernák Eszter :Sárkánysuli-Az első félév
El sem akartam hinni, hogy mióta a kis Zoé elkezdte az óvoda kiscsoportját már eltelt 3 év. Édesanyjával beszereztek minden fontos kelléket az iskolához, üzentgetőfüzetet, nagyítót és kicsinyítőt valamint radírgumót is. Szeptember 1-jén aztán felült az unikornisjáratra és a Kincskereső Iskola felé vette az irányt a már jól ismert barátaival. Sőt, sikerült új barátra is találnia egy kissellő személyében. Az iskolában már várták őket az érdekesebbnél érdekesebb tanárok, akik olyan tudományos tantárgyakból oktatják őket, mint varázstörténet és a természeti törvények, de azért tanulnak egészen hétköznapi dolgokat is mint például a betűvetés és a számtan. Az első félév végén a kisdiákokat felavatták kismazsolákká és letették az ünnepi esküt. Czernák Eszter kicsi Zoéja segítségével, a gyerekek felkészülhetnek az iskolára. A mesékkel oldhatjuk a bennük keletkező feszültséget, izgalmat. A történetek viccesek, a karakterek kedvesek, jópofák. Rátkai Kornél rajzaival könnyen szívünkbe zártuk a kis szereplők.
Ajánlott kor : 5-8
img_20221009_160533_2.jpg
Vadadi Adrienn :Barkamesék
Eszméletlen cuki kis lények születtek meg Vadadi Adrien tollából és Moszporti Vivien ceruzájából, a barkák. A barkák egészen pontosan Pipi és Patyi a testvérpár és barátaik Boba, Szilka és Cece. Ezek a kis manó féle lények egy barkabokorból pattantak ki és az erdőben élnek. Teljes összhangban vannak a természettel. Az erdőben talált tárgyakból készítik bútoraikat, játékaikat, a gyümölcsökből ételeiket. A mesekönyvben 5 mesét találunk, amelyek a barkák születéséről, születésnapjukról és hétköznapjaikról szólnak. A történetek rövidek, kedves rajzokkal gazdagon illusztráltak. A kiadó ajánlója szerint egy sorozat első része. Ha valóban így van, alig várom az újabb barka kalandokat.
Ajánlott kor:3-6
img_20221009_160536.jpg
Mrena Julianna:Mese a kislajhárról,aki nem akart elaludni
Már a címe is mosolyt csal az arcunkra Mrena Judit verses meséjének, hiszen ki gondolna arra, hogy világ leglustább állatkölyke nem akar aludni. Nos, ebben a történetben még ez is megeshet, bár a csattanó azért nem ilyen kézenfekvő. A verses mese szülői szereplőjében, azért mindannyian magunkra ismerhetünk. Hiszen mindannyiunk életében előfordult, hogy hiába próbáltuk anyáink jó bevált altatási trükjeit bevetni, csemeténk nem akart aludni. Így történik ez a lajhár családnál is, ugyanis legkisebb gyermekük sem az altató, sem a mese, de még a mézes tej hatására sem tud elaludni. Mindez persze könnyed rímekbe faragva tárul elénk A verses mese dallamosága, a történet íve és Szert-Szabó Dorottya illusztrációja hatásos kombinációt alkot.
Ajánlott kor 3-6

Nyári olvasmány ajánló kis állatvédőknek!

img_20220803_172046_1.jpg
Már tudjátok rólam, hogy a gyerekkönyvek ásza, a mesék mellett, nálam az ismeretterjesztő könyvek. Ezért legalább annyiszor forgatjuk őket, mint a csodavilágba repítő társaikat. Szeretem, ha egy könyv nem csak szórakoztat, de tanít is valamit. Domi nyári olvasmányai közül éppen ezért a HVG Kiadó Born Free könyvei tetszettek legjobban. A Born Free egy alapítvány, amelyet Virginia Mckenna színésznő hozott létre, abból a célból, hogy megvédje az állatokat a bántalmazástól. Száznál is több állat (oroszlánok, tigrisek, gorillák, farkasok stb.) köszönhetik nekik szabadságukat és életüket. A könyvsorozatnak hála betekintést kapunk az alapítvány munkájába. Láthatjuk, hogyan szabadulnak meg a fogságban tartott állatok és kerülnek vissza természetes élőhelyükre a vadonba. A történeteknek köszönhetően a gyerekek megtanulják, hogy a természetet tiszteletben kell tartani, az állatokat nem szabad bántani. A könyvek telis-tele vannak gyönyörű, színes fényképpel. A kiadónál már 8 rész jelent meg, melyek egy-egy állatfajba tartozó egyedek megmentéséről szólnak. Minden történet igaz, megtörtént eseményt dolgoz fel, ezért gyakran izgalmasak és drámaiak.
img_20220803_172146.jpg
A könyvből két oroszlán, Bella és Simba történetét ismerjük meg , akik nem Afrikában születtek. Bella egy Romániai állatkertben, Simba egy franciaországi udvaron várta megmentőit. Mindketten szörnyű körülmények között éltek, addig a napig, amig az alapítvány dolgozói meg nem mentették őket.
img_20220803_172216.jpg
Ez az igaz történet arról szól, hogyan kapta vissza két különböző kontinensen élő elefánt a Born Free alapítvány és támogatóik segítségével a szabadságát. Nina az afrikai elefánt 27 évig élt fogságban, mielőtt visszakerülhetett a vadonba. Pinkie, az ázsiai elefánt borjú súlyos sérüléseket szenvedett mielőtt a menhelyre került.
img_20220803_172251.jpg
Ez a történet három medvéről szól, akik a Grúzia hegyei közé születtek. Arról szól, hogy milyen szomorú események sorozata változtatta meg örökre az életüket, milyen nehézségekkel kellett megmentőiknek szembenézniük és milyen szerencsés körülmények hozták össze a három medvebocsot.
Ez az igaz történet egy Roque nevű tigriskölyökről szól, aki egy spanyolországi állatkereskedésből menekült meg, ahol egy kis terráriumban tartották.
Ajánlott kor :8+
img_20220803_172328_1.jpg
 
 

A Dínóvilág bajnokai

Egészen különleges díjátadóra invitál minket a Kolibri Kiadó könyvújdonsága. Ezen eseményen ugyanis dinoszauruszok kapják a figyelmet és a kitüntetéseket. Méghozzá nagyon egyedi és speciális kategóriákban. Díjat kap itt a legkisebb, a legnagyobb, a legdíszesebb, a leggondoskodóbb stb. egyed. Egészen pontosan 50 dínó kerül kitüntetésre. A legkiválóbb érdemek mellett egy-egy rövid leírást is találunk ezekről a csodálatos hüllőkről. Olvashatunk táplálkozási szokásaikról, életmódjukról, szaporodásukról. Néhány fajnál rövid humoros képregénykkocka, dobja fel a leírásokat. Ilyen kis humor morzsa pl. amikor a velociraptor hosszú körmei lenyűgözik a körömszalon vendégeit. Az illusztráció is sokat ad a kiadványhoz. A rajzolt képek által ezek a kihalt állatok mókásá és szerethetővé válnak. A pluszpont azért jár a könyvnek, mert megtalálható benne a dinoszauruszok bonyolult, néha nehezen kiejthető nevének kiejtés szerinti leírása és jelentése is. Minden kis dínórajongó polcán ott van ennek a csodaszép színes kiadványnak a helye, mert nem csak a szokásos információkat találjuk benne, hanem igazi érdekességeket is.
Ajánlott kor :6+
+3

Pumukli nyári meséi

Immár a harmadik könyve jelent meg a kedves és huncut Pumuklinak a Ciceró Könyvstúdió jóvoltából. A téli kötet után most a nyári kalandokban lehetünk társai a vörös koboldnak, aki továbbra is a csínytevéseiről híres. Pumukli még mindig Éder mesternél lakik az asztalos műhelyben. Ám egyre többet jut eszébe eredeti otthona egy tengeri hajó. Amikor egy megrendelő érkezik az asztaloshoz, a kis kobold végig hallgatja annak beszámolóját a vitorlázásról és rögtön elfogja a vágyódás a tenger után. Hosszas könyörgés után sikerül nevelőapját rábeszélni vigye el őt is csónakázni. A hétvégi kiruccanás persze nem múlhat el a kismanó által okozott kellemetlenség nélkül. A mester által kikötött hajó csomóját eloldja, amelynek következtében a vitorlás elsodródik. A könyvben összesen 9 mesét találunk, amelyek bővelkednek Pumukli szándékos tréfáiban és véletlen ügyetlenkedéseiben. Minden történet rendkívül humoros, ezáltal szórakoztatóak. Főhősünk és Éder mester közötti apa - fia kapcsolat elmélyül. A történeteket áthatja a kapcsolatukból eredő szeretet. A könyv nagyszerű szórakozást nyújt önálló olvasásra kisiskolásoknak vagy felolvasásra 5 éves kortól.
+2

Sophie Corrigan:Állati jó cimborák

Ismeritek a Nem rossz állatok című ismeretterjesztő könyvet? Ha nem, lapozzatok vissza a korábbi (2021.április 14-ei) bejegyzésemhez és olvassátok el az ajánlóm. Ha pedig a válaszotok igen , akkor  megértitek a határtalan örömömet, mert a Scolar Kiadónak @scolarkiado hála, megjelent a könyv második része . Vagyis önmagában egy teljesen önálló könyv, mégis stílusában az előző folytatása. Írója és egyben illusztrátora Sophie Corrigan ötvözi a humort, a mesei elemeket a tudományos ismeretekkel. Az Állati jó cimborák olyan az állatok között létrejövő együttéléseket mutat be, amelyek  előnyösek általában mindkét fél számára,de akad néhány előnytelen, sőt káros viszony is. Persze megtaláljuk a mutualizmus, kommenalizmus és parazitizmus tudományos elnevezéseket is, de szigorúan csak zárójelben. Hiszen a könyv nagyszerűsége pont abban rejlik, hogy nem latin szavakkal és bonyolult leírásokkal magyaráz, hanem az állatok szájába adva, gyermeki nyelven világít rá a fontos információkra. Például a farkas és hiéna vadászat közbeni együttműködését a két négylábú gondolataiból készült szövegbuborékokból és játékos rajzokból ismerhetjük meg. De hozhatnám példának a sarki róka és rénszarvas esetét is . Az utóbbi  a táplálkozáshoz segíti hozzá a hófehér rókát azáltal, hogy orrával összetúrja a puha havat. Rém mulatságos, ahogy a két állat a könyvben együtt hóembert épít. A kiadványban szereplő együttélésekről olvasni felnőttként is meglepő. A gyerekek pedig teljesen elképednek , milyen csodálatos is a természet.
Ajánlott kor : 5+
+4
süti beállítások módosítása