Egy könyvimádó anya!

Üveghegyen túl

Üveghegyen túl


Gyerekkönyvet a fa alá!

2022. december 13. - fabikat

img_20221128_103218_1_1.jpgHamarosan itt a karácsony. Ideje gondoskodni az ajándékokról is. Nálunk mindig kerül könyv is a fa alá, ez elmaradhatatlan része a mi ünnepünknek. Ezért gondoltam úgy, hogy a napokban ajándéknak való könyveket is hozok nektek. Először is három olyan kiadványt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amelyek mind-mind tanítanak valami fontosat a gyerekeknek.

 img_20221128_103321.jpg

Baginé Lugosi Diána: Tomi Kalandjai

 

Korábban már írtam az írónő első könyvéről, amely Viliről és Bobiról, a két villamosról szóltak. Ez a mese is a főváros utcáin játszódik, amelynek főszereplője Tomi, a busz. Az ő szemszögéből ismerhetjük meg Budapest látnivalóit. Általa találkozhatunk olyan közlekedési eszközökkel, amely a város útjait járják, így Morisszal a metróval, Misával a vonattal, Samuval a laza taxival és Rozival a piros trollilánnyal. Mindazonáltal, hogy Budapest híres helyszínein járhatnak a gyerekek, megtanulhatnak bizonyos közlekedési szabályokat. Azt gondolom, hogy ez utóbbi különösen fontos, hiszen mindannyian biztonságban szeretnénk tudni gyermekeinket. A könyvben találunk még számtalan érdekes megfigyelésen alapuló feladatot és közös beszélgetésre ösztönző kérdéseket is.

 Ajánlott kor: 4+img_20221128_103337.jpg

img_20221128_103328.jpg

 

 

img_20221128_103252.jpg

Honfi Gyönygyi : Csöpi és a Fák titkos ereje

 

Környezettudatosságra nevel Csöpi ,egy hétköznapi kisfiú meséje. A kisrác nagy álma, hogy olyan hatalmas hóbuckákról csússzon le, amelyekről az édesapja mesélt neki. Ám mindenkitől azt hallja, hogy a Föld beteg és egyre melegebb, így sajnos nem érkezik meg a várva várt hóesés. A kellően bátor gyermek elhatározza, hogy megmenti bolygónkat. A mesében arra keresi a választ miért lett beteg a Föld és mit tudna tenni érte, hogy az meggyógyuljon. A gyerekregény fő témája a környezetvédelem, ám központi szerepet kap benne a családi összetartás is.

 

Ajánlott kor: 5+

img_20221128_103302_1.jpg

 

 

img_20221128_103308.jpg

 

 

 

 

img_20221128_102402.jpg

Habarics Kitty: Szívdédelgető mesék

 

Már a címe is olyan csodás ennek a kis könyvnek, hát még ami belekerült. Minden mese és vers központi témája a szeretet. A szeretet mely anya-gyermek, gyermek- háziállat, állat és természet között létezik. Az alkotások nem csak szórakoztatnak, tanítanak is. Főként környezetünk, a benne élő állatok védelmére, óvására és szeretetére. A csilingelő rímek, a rövid mesék mind-mind meghitt hangulatot teremtenek. Felolvasásuk  igazi összebújós élményt eredményeznek. A mesék pillangókról, kengurukról, kisbálnákról, kiszebrákról szólnak, a gyerekek imádják ezeket az állatkölyköket és azt a világot melyet ezek a művek teremtenek.

Ajánlott kor: 3+

 img_20221128_102533.jpg

img_20221128_102517_1.jpg

3-5-8 perces mesék a dzsungelből

295873782_450575010408731_3150769525902484000_n.jpgA Pagony Kiadónál ismét új része jelent meg a 3-5-8 perces meséknek. A történetek ezúttal a dzsungel tematikája szerint lettek összeválogatva. A mesék többsége  az esőerdőben játszódik. Szereplői az idelátogató vagy itt élő gyerekek, szüleik vagy nagyszüleik, a vad állatok, de azért akadnak mesebeli lények is. A történetek által a gyerekek észrevétlenül sajátítják el a dzsungelben élő állatfajok nevét. Persze itt most az elsődleges cél a szórakoztatás, az esti megnyugvás. És ezt a célt is tökéletesen teljesíti a kötet. Ha nagyon fáradt vagy éppen kicsi (3) a gyermek, akkor a rövidebb, ha  éberebb vagy nagyobb gyermek a célközönség, akkor a hosszabb mesékből válasszunk számukra. Mindegy, hogy hajóval, csónakkal, sétálva vagy terepjáróval érkezünk a sűrű vadonba, biztos, hogy unatkozni nem fogunk. A mesék izgalmasak, érdekesek, gyakran informatívak és gyönyörűen illusztráltak.
Ajánlott kor :3-6
Kiadja a Pagony Kiadó 
295805317_450575007075398_3926430719819242781_n.jpg

 

Wéber Anikó: A Palántasor rejtélye

312406467_531141159018782_9177510598212968590_n.jpgHű, hol is kezdjem Wéber Anikó A Palántasor rejtélye című könyvének bemutatását, hiszen több okból is nagyon tetszett nekünk. Egyrészt egy kicsit féltem, hogy az első rész ismerete nélkül megfogjuk-e érteni a regényt, most már tudom, hogy teljesen alaptalanul. A cselekmény megismerése közben ezen gondolat már fel sem merült bennem. Másrészt olyan jól összerakott történet, tele izgalommal és titokkal, hogy szinte vágytam rá, hogy gyerekként éljem át. Aztán ott van, nem direkt módon, az üzenet a kamaszoknak, hogy ne másoknak akarjanak megfelelni, hanem fogadják el önmagukat. Ezek és főként a cselekmény kidolgozottsága mind hozzájárultak ahhoz, hogy az egyik kedvenc gyerekregényünk lett. A történet főszereplője Kitti, aki míg édesanyja Kanadában dolgozik, ő a nagynénijénél nyaral Királyföldön. Persze nem kell egyedül a felnőttekkel tölteni minden idejét. Ugyanis előző nyáron már összeismerkedett Biankával és Barnabással az ikrekkel és Enikővel. Az utóbbival levélben tartja a kapcsolatot , amely a regény lapjain gyönyörű levélpapír mintával kerül megkülönböztetésre. Szóval, az ikrekkel azután kezdenek nyomozni, vajon ki állhat a furcsa tárgyak hátterében és miért tűnnek el a kastélyok iratai. Ezt a nagyon izgalmas olvasmányt önálló olvasásra ajánlom 10 éves kortól.
Kiadja a Pagony Kiadó. 

Nálatok laknak-e állatok?

314916761_546075557525342_1379112984883956168_n.jpgAz egyik legkülönlegesebb hazai illusztrátor Szert-Szabó Dorottya. Az általa illusztrált könyvek intenzívek, színesek, kedvesek és főleg gyerekközpontúak. Az egyik legkedvesebb gyerekverses kötetünkhöz is éppen ő készítette a szebbnél- szebb rajzokat. A versek központi témája az állatok. Nem kisebb költők alkotásaiból gyűjtöttek össze egy csokorral, mint Tandori Dezső, Csukás István, Kányádi Sándor, Petőfi Sándor. Ha ebből a könyvből olvasunk fel  gyermekünknek igazán különleges hangulatot teremtünk. A csodásan megalkotott rímek, hullámzó lüktetések, lágyan megkomponált vonalak csodás összhangban állnak. A rajzok segítenek a versek megértésében, átadják azokat az üzeneteket, amelyeket a költemények hordoznak. Felnőttként is élmény volt újra olvasni Szabó Lőrinc Nyitnikék című művét, s közben a természet varázslatos változásaiban gyönyörködni. A versekben olvashatunk tigrisről, oroszlánról, gólyáról, harkályról és még rengeteg vadállatról.
Ajánlott kor :3+
Kiadja a Lampion Kiadó. A kiadó könyveit kedvezménnyel megrendelhetőek az Centrál Kiadó webshopjából.
315251553_546075560858675_6603227898429278320_n.jpg
315541052_546075554192009_722442293479738625_n.jpg

Készítsük fel a gyerekeket a Csimota Kiadó érzékenyítő könyveivel!

img_20221008_155229.jpgAz óvodában „élő” gyerekek közössége, egy a mi felnőtt világunk miniatűr leképezése. Ugyanúgy teremtenek kapcsolatot, élik hétköznapjaikat, tevékenykednek, alkotnak, mint mi felnőttek. Úgy viselkednek, amit mitőlünk láttak. Azokat a normákat alkalmazzák, amelyeket tőlünk tanultak. Ezért is olyan nagy a mi, szülői felelősségünk gyermekeink nevelésében. Nem mindegy milyen iránymutatást kapnak tőlünk. A gyerekek viszont, tudjuk jól, nem szeretik a direkt nevelést. Nem veszik túl jól, ha megmondjuk, hogyan kell viselkedniük. Persze a legtöbbször konkrétan ki kell jelölnünk a határokat. Más esetekben viszont nagyon jól használhatjuk a mesék tanító erejét. A mostani könyves válogatásomhoz a Csimota Könyvkiadó mesekönyveiből szemezgettem. Mindhárom könyv az óvodásoknak és kisiskolásoknak szól, nekik próbálnak egyfajta iránymutatást mutatni bizonyos nehéz helyzetekben.

 

img_20221008_155416.jpg

Tasi Katalin: A Homoklakó

 

Tasi Katalin könyve nagyon sokrétű. Alapvető témája a kiközösítés, kicsúfolás, mellyel a gyermeki viselkedés negatív oldalára reflektál. Az óvodába érkező új kisfiút a közösség nem akarja befogadni. Furcsa viselkedése miatt csak homoklakónak csúfolják. Az ismeretlen helytől, amúgy is félő gyermek, a szóbeli zaklatás miatt még jobban bezárkózik, minden idejét a homokozóba tölti. Egy napon aztán a játék hevében kis homokozó lapátjával a kerítésen kívülre szórja a homokot, amely tevékenysége egy arra járó idős hölgy nagy felháborodását kelti. A néni nem csak, hogy lebutázza az új fiút, de még jó erősen a kezére is csap. A gyermek nem ijedt meg, kiabálva felhívta a figyelmét arra, hogy gyereket nem szabad bántalmazni. Ez volt az a pillanat, amikor a többi gyerek is csodálattal tekintett a fiúra és szépen lassan nyitni kezdtek irányába. A mese nem csak a gyermekekre van hatással. Az idegen néni goromba viselkedése, az óvónő gyengéd gondoskodása, védelmezése belőlünk felnőttekből is különböző érzéseket tud kiváltani. A könyv megkívánja, a téma átbeszélését ezért lehet, hogy egy délutáni felolvasás sokkal jobb idő hozzá, mint az elalvás előtti időszak.

img_20221008_155443.jpg

 

Orit Gidali: Nóra, a gondolatolvasó

 

Nóra, csakúgy, mint az előző történet Pétere is csúfolódás áldozata lesz. Mégis merőben más ez a történet. A kislány egy napon azzal megy haza az óvodából, hogy egy fiú flamingónak csúfolja. Anyukája egy varázspálcát ad neki, amely segítségével a lány azt is látja, amit az emberek gondolnak. Nóra hamar rájött, hogy a gyerekek nem mindig azt mondják, ami a fejükben jár és, hogy a legtöbb esetben pont fordítva viselkednek, mint ahogy szívük szerint tennék. Ez a mese inkább iránymutatást, egyfajta szemléletformálást nyújt a gyermekeknek. Valamint arra tanítja őket, hogy legyenek elfogadóak és nyitottak társaik felé.

 img_20221008_155259.jpg

Paulik Móni: Szabad a NEM

 

Mennyi mindenre felkészítjük, gyermekünket mielőtt óvodába megy. Az alapvető közösségi szabályokon túl nagyon fontos, hogy arra is megtanítsuk, hogyan védjék meg magukat. Mi az, amit megengedhet másoknak és mi az, amit nem. Paulik Móni Szabad a nem című könyve nem csak arra buzdítja a gyermekeket, hogy bátran mondjanak olyan helyzetben nemet, amely őket feszélyezi, hanem arra is, hogy jelöljék ki azt a határt, amelyet nem engednek másoknak átlépni. Ez lehet egy puszi, egy ölelés vagy bármely olyan gesztus, amely a gyermeknek nem örömet, hanem épp ellenkezőleg, kellemetlenséget okoz. A könyv fontos üzenetét jó, ha nem csak a gyerekek teszik magukévá, hanem a felnőttek is és egyszer és mindenkorra eszükbe vésik, hogy a gyermek is ember, nem holmi játék. Ők is rendelkeznek önálló akarattal és érzésekkel, amelyeket jobb, hogyha tiszteletben tartunk.

img_20221008_155341_1.jpg

 

Maros Edit: A szívemben titokban

312562869_526066269526271_3607173918825073597_n.jpg

Lotti egy 13 éves tinédzser, aki édesanyja halála után kettesben él édesapjával Budapesten. Az apuka ügyvéd, munkahelyéről több hétre Franciaországba küldik dolgozni. A kislányt addig távoli rokonaira bízza, ám az cseppet sem örül az új nyári programnak. Az ódon házban csupán a 90 éves dédnagymama és nagymamája testvére lesz a társasága. Még az internetet sem sikerül használnia, sőt telefonja töltőjét is a nagyvárosban hagyta , ezért muszáj, hogy valami más szórakozást találjon magának. A házzal való ismerkedés során a padlásra téved, ahol anyukája régi füzetére bukkan. A noteszből egy titokzatos hölgy, Karádi Katalin személye bontakozik ki. A könyv cselekménye két szálon fut, az egyik a híres színésznő érdekes és izgalmas életét mutatja be. Olvashatunk színházi szerepeiről, az általa előadott dalokról és sikereiről. A másik szálon Lotti nyári kalandjai és kibontakozó kapcsolata  Péterrel, a fiatal egyetemre készülő fiúval, tárul elénk . A két szál természetesen összefonódik valami hihetetlen meglepő és főként megható módon. A regény a család összetartó erejéről, a szeretetről és a változásról szól. Ugyanakkor tisztelet egy hatalmas színésznő előtt, aki segítő kezet nyújtott a második világháború idején az arra rászorulóknak. A regény a Manó Kiadó Új kedvencek sorozatának tagjaként jelent meg és bár a célközönség a tizenévesek, legalább annyira szórakoztató az idősebb generációnak is.

Őszi körkép a Móránál

img_20221016_152147.jpg

Őszi könyves gyűjteményünket ezúttal a Móra Kiadó kínálatából állítottam össze. Persze a kiadó oldalán ennél sokkal több képeskönyvet találunk ebben a témában, de én most a legfrissebb könyvek közül szemezgettem nektek. A hazai könyvpiac egyik legnagyobb múltra tekintő kiadójánál,már szépen sorakoznak a karácsonyi mesekönyvek is,ám mielőtt az ünnepre hangolódnánk, adjuk meg a tiszteletet az ősznek is. Meleg teával egy puha pléd alá bekuckózva az alábbi könyvekből felolvasva igazán meghitt hangulatot teremthetünk.

 

img_20221016_152206.jpg

1.Kányádi Sándor: Világgá ment a nyár

Kányádi Sándor erdélyi író, költő gyerekeknek írt meséi és versei kerültek, ebbe a Bogdán Viki által gazdagon illusztrált gyűjteménybe. Az alkotások által a különböző évszakokban bebarangolhatjuk az erdőt és mezőt. A költemények dallamosak, lágyan ringatnak egy csodálatos idillikus világba, melynek helyszíne a természet. A versek, mesék szereplői madárkák, fák, folyók vad és háziállatok és az egyszerű emberek.

Ajánlott kor:5+

 img_20221016_152158.jpg

  1. Kányádi Sándor: Világlátott egérke

A változatosság kedvéért ezt a mesét is Kányádi Sándor írta és Bogdán Viki illusztrálta. Műfaját és hangulatát tekintve azonban mégis más, mint az előző könyv. A meseregény főszereplője egy kisegér, aki egy őszi napon úgy dönt, megnézi milyen az élet a faluban. Ám a falusi élet kissé veszélyes lett mezei egerünk számára és egy bőröndben tovább utazott a város felé. A városban a patkányokkal találja szembe magát, de új barátai, a kisdiákok hamar védelmükbe veszik. Nos, láthatjuk, hogy az élet egy ilyen hétköznapi kisegér számára sem egyszerű, ám a szeretet és a barátság őt is át tudják lendíteni a nehézségeken. A regény izgalmas, humoros, remek szórakozást nyújt a kisiskolások számára.

 img_20221016_152203.jpg

3.Anita Loughrey: Erdei mesék minden évszakra

 

Hihetetlen cuki ez a mesekönyv! Pusztán az illusztrációt megszemlélve valami megmagyarázhatatlan örömet éreztem. A nyuszi, a mókus vagy a kisróka bájos története extra töltetet kap a rajzolt képektől. A könyvben 4 mesét találunk, melyek a négy évszakhoz kötődnek. Nyuszika tavasszal próbál ajándékokkal kedveskedni édesanyjának. Béka nyáron dönt úgy, hogy új otthon után néz. Mókuska ősszel akarja megmenteni a fákat. A kisróka pedig télen fedezi fel a hóba öltözött erdőt. A mesék mellett megfigyelésre ösztönző játékot is találunk a valamint ötleteket arra, mivel szórakoztassuk magunkat az adott évszakban, akár kint a természetben.

Ajánlott kor: 4+

Kerekerdő,esztendő

311282431_513358237463741_6494560307196804496_n.jpgGyönyörű napsütéses hétvégénk volt. Mi sem tétlenkedtünk a házban, hanem hatalmasat sétáltunk a közeli kastélyparkban, ahol gyönyörű platánok, tölgyek, fenyők, gesztenyefák alatt gyűjthettük a terméseket és szívhattuk magunkba a friss őszi levegőt. A kirándulásra magunkkal vittem a Babilon Kiadó részletgazdag erdei böngészőjét. Így a hosszú séták alatti pihenő során egy-egy verssel szórakoztattam a gyerekeket. A Kerek erdő esztendő ugyanis egy gyönyörűen illusztrált verseskötet, emellett pedig megfigyelésre ösztönző feladatokkal ellátott böngésző. A versek a négy évszak köré vannak csoportosítva és mindegyikük az erdőről és lakóiról szólnak. Az erdő élőlényei mesebeli szereplőként elevenednek meg a kétoldalas rajzokon. Az őzek, a medvék és a mókusok mintha régi jó barátként üdvözölnének minket. Az irányított feladatok mellett bőven akad felfedezésre váró részlet a képeken. A lányokkal versenyt rendezünk, ki talál meg többet a másik által leírt állatból. Jó móka így hangolódni egy-egy évszakra, a versek pedig meghitt hangulatot teremtenek hozzá.

 

 

Gerald Durrell: Léghajóval a világkörül

312203192_521322816667283_4547051450180682851_n.jpgGerald Durrell igazi irodalmi klasszikusnak számít. Számos irodalomtankönyv idéz műveiből, hiszen azok a gyerekek nyelvén szólnak és olyan témákat is dolgoznak fel, amely az érdeklődésükhöz illik. Általában az élővilágról írt, hiszen a vadvilág volt a rögeszméje. Az állatok megismerése és védelme volt élete elhivatottsága. Ez a szeretett minden művében megjelenik, csak úgy, mint a Léghajóval a világ körül című gyerekregényébe is. Néhány éve sikerült kikölcsönözni a könyvtárból egy szakadt, gyűrött példányt, ami akkor hihetetlen hatással volt ránk. Szerettem volna az akkori gazdagon illusztrált kiadásból egy példányt venni, de egyrészt lehetetlen volt eladó darabot találni, másrészt ha akadt is csak aranyáron. Ezért is örültem annyira nagyon, amikor az Európa Könyvkiadó kínálatában megláttam a hőn áhított regényt. Bár a könyv nem illusztrált cserébe viszont a második történet, A léghajóval a dinoszauruszok földjén című regény is helyet kapott benne. A történetek viszont ugyanazok a fantasztikus, kalandra csábító mesék, amelyek középpontjában Gerry nagybácsi és a Dollybut gyerekek állnak. Az első regényben egy a Belladonna névre keresztelt hőlégballonnal indulnak világkörüli útra a gyerekek elveszett nagybácsikájuk megkeresésére. A második történetben a Minidonna nevű időgépen repülnek vissza a dinoszauruszok korába, hogy a dinoszauruszoknak ártani akaró Írtó Artúrt megfékezzék. Az izgalmas, érdekes cselekmény mellett rengeteg tudományos érdekességről olvashatunk, köztük a vadálatok, dinoszauruszok élőhelyeikről, táplálkozásukról vagy az életmódjukról. A történetek mögött természetesen ott van a környezetvédelemre való felhívás és a család fontosságának hangsúlyozása.
Ajánlott kor :5+

Berg Judit: Két kis dínó Artúr király udvarában

bj.jpgBerg Judit az egyik kedvenc kortárs írónőnk. Rengeteg mesét és meseregényt olvastunk már tőle. Általa eljutottunk már a Nádtengerre, de Egérvárba is, megismerkedtetett a lengékkel, tündérekkel és az egér hajósinasokkal . Legújabb kedvencünket is neki köszönhetjük, ez pedig a Két kis dínó című gyerekregény sorozat.  A könyvek olyan kisiskolásoknak szóló meséket tartalmaznak, melynek főhősei két kis dinó, története pedig mindig valamilyen történelmi eseményhez vagy személyhez kötődik. A legújabb részben Artúr király udvarába utazhatunk Trikóval és Nyammal, az aprócska méretű dinoszauruszokkal. Miközben jól szórakozunk a dínókon, megismerhetjük a történelem egy izgalmas periódusát.
bj1.jpgNem csak Artúr királyról tudhatunk meg érdekességet, hanem Merlinről vagy az Excaliburról is. Betekintést kaphatunk egy középkori város életébe, egy lovagi viadalba. Részesei lehetünk egy bimbózó szerelemnek,  kalandoknak, csatáknak. A lovagikor,  a kardok és a  harcok talán jobban a fiúk érdeklődését fogja lekötni, de a két kedves dínó és Artúr és Ginevra megismerkedésének jelenete a lányok kíváncsiságát is felkeltheti. A cselekményes történet megismerése során rengeteg olyan történelmi ismeretet szerezhetnek a gyerekek, amelyet a történelem órán is kamatoztathatnak.
Ajánlott kor : 6+
bj3.jpg
süti beállítások módosítása