Egy könyvimádó anya!

Üveghegyen túl

Üveghegyen túl

Sibylle von Olfers:Mese a pillangógyermekekről

2021. április 16. - fabikat
�„Távol emberlakta tájtól, Pilleország szép vidékén éldegél a pillenép.” ��
Így kezdődik a Zengőkert Kiadó könyve, amely egy csodavilágba repít minket. A verses mese Sibylle von Olfers tollából született. Az írónő könyvei az 1900-as évek elején jelentek meg Németországban. Napjainkban művei egész Európában reneszánszát élik. Ennek oka talán a különleges természet ábrázolása lehet ,amelyet valós és kitalált szereplőkkel színesít.
Történeteit nem csak szavakkal, de ecsettel is formálta, minden könyvének ő maga az illusztrátora is. A mese a pillangógyermekekről olyan képzeletbeli világba enged betekintést, melynek lakói lepkelányok és fiúk. A pillangók fejlődését követhetjük nyomon egy eddig sosem látott szemszögből. Betekinthetünk bölcsődéjükbe és óvodájukba, ahol bábokká majd hernyókká válnak. Beleshetünk iskolájukban , ahol járni tanulnak. A tavasz első napján végül befejeződik kiképzésük. Az esetlen hernyókból gyönyörű pillangók lesznek, akik táncukkal üdvözlik a kikeletet.
Katalin Nemes, Judit Károlyné Pályi és további 1 ember

Navigátor- Kortárs gyermekirodalmi lexikon

Szerencsére széles a kínálat gyerekkönyvekből. Nehéz a választás a kiadók szebbnél szebb könyvei közül. De a nem szakértő szülő, hogyan tudjon szelektálni, ha a klasszikus alkotók mellett (Benedek Elek, Illyés Gyula, Weöres Sándor stb.) valami modernt is szeretne. A Cerkabella Navigátor című könyvével közelebb hozza a kortárs alkotókat. A kiadvány lexikonként funkciónál, megtaláljuk benne 2015-2020 között született legfontosabb gyermekirodalmi műveket és azok szerzőit. 100 költő, író és illusztrátor portréját, önvallomását olvashatjuk lapjain. Megismerhetjük alkotói munkájukat, elismeréseiket.
Beleolvashatunk műveikbe, mivel több verset és prózai részletet is tartalmaz. Kronológiai sorrendbe veszi az eddig megjelent vers-vagy mesekönyvek címét . Ez számomra az egyik legnagyobb erénye a könyvnek, ugyanis ha egy írótól tetszik egy mese, akkor biztos, hogy választani fogok tőle másikat. Ehhez eddig az interneten kellett kutakodni. De sokszor okozott problémát, hogy bizonyos sorozatoknál pl. Lengemesék, Babaróka, Rumini stb. nem tudtam eldönteni azt, hogy a mesék milyen sorrendben követik egymást. Az ilyen helyzetekben ezután biztos, hogy a könyv felsorolást fogom használni. A Navigátor által 5 antológiába és 5 könyvsorozatba is nyerhetünk betekintést pl. 50 elszánt magyar nő, Dödöle, Most én olvasok sorozat.
A könyvet szülőknek, óvódapedagógusoknak, tanítóknak és tanároknak szívből ajánlom.
Hozzászólás
Megosztás

Mi Micsoda Olvasó-A Föld

A
Babilon Kiadónak van egy tudományos könyvsorozata, amely elsősorban a kezdő olvasókat célozza. A Mi micsoda Olvasó minden darabja a gyermeki érdeklődésének megfelelő, az élővilágról szóló témakört dolgoz fel. Legfőképpen olyan területeket tárgyal, amelynek ismeretét az iskolában is tudják hasznosítani a tanulók. Ilyen például az Erdő, az Időjárás, a Rovarok vagy Az emberi test, de a képen látható A Föld című darab is. A sorozat célja, hogy a gyerekek érdekfeszítő szövegekkel gyakorolják az olvasást és szövegértést. Ezt a folyamatot segítik elő a nagy méretű betűk, a rövid bekezdések és a szöveg megértését ellenőrző teszt kérdések.
A kis olvasókat Maxim a mosómedve kalauzolja végig a fejezetekben, melyek végén még egy tudáspróbára is invitál. Ebből a könyvből a lelkes könyvmolyok megtudhatják, hogy jött létre bolygónk, miből épül fel és milyen az élet rajta. A sok-sok érdekes információ mellett számtalan színes kép szolgálja a szórakozásukat. Az általános ismeretek mellett igazán különleges tényekkel is megismerkedhetnek a Földről csemetéiknek.

Czernák Eszter: Hová bújt a süni?

Minden benne van a Pagony Kiadó új mesekönyvében, amiért rajongunk. Mese és tudomány. A második olyan elegyet alkot az elsővel, amelytől az könnyen emészthető és még szórakoztató is. A történet Panka és édesanyja sétái köré szövődnek, melyek során a kislány kíváncsi kérdései kerülnek megválaszolásra. Minden történet a természet egy apró részletét vagy annak változását mutatja be. Olvashatunk hóról, esőről, lehulló falevelekről, vakondról, mókusról vagy denevérekről is.
Az anyuka nagyon türelmesen és részletesen magyaráz kislányának, ily módon mi is észrevétlenül tanultuk meg a méhek bonyolult tevékenységét vagy a hernyó metamorfózisát. A kötet tizenkilenc mesét tartalmaz, amelyek az évszakok szerint vannak csoportosítva. Ez volt az első könyvünk Czernák Esztertől, ám biztosan nem az utolsó. Nagyon megszerettük Panka történeteit, melyek elolvasása után még hosszú percekig kellett beszélgetni annak tartalmáról. A másik erénye a könyvnek az a Monszport Vivien által készített illusztráció. Rajzai melegséget árasztanak. Ember és állatkarakterei egyaránt szerethető figurák. E mesekönyv nem hiányozhat a természet kedvelő kis könyvmolyok polcairól.

Steve Martin: Hogyan működnek a gépek?

Kíváncsi tudóspalántákat céloz a Scolar Kiadó Hogyan működnek a gépek? című gyerekkönyve. A kiadvány a legegyszerűbb gépektől a legbonyolultabbakig ismerteti azok működését. A hétköznapi tárgyak mint pl. olló, hűtősszekrény, bicikli, mellett speciális eszközök felépítéséről is olvashatnak a gyerekek. Felnőttként is érdekes áttanulmányozni az autó, a repülő vagy a mikroszkóp működését, a leglebilincselőbb azonban a gépóriások és robotok tevékenysége. A szakszerű megfogalmazás miatt nem csak a gyerekek forgathatják nagy haszonnal. Minden eszköz mechanikáját lépésről lépésre mutatja be a könyv, érthetően, melyeket rajzos illusztrációkkal szemléletet. Elképesztő, hogy az emberi elme milyen találmányokat képes megalkotni annak érdekében, hogy életünk egyszerűbb legyen. A legnagyszerűbbeket megtaláljuk ebben a nagyon színes és tartalmas gyermekkönyvben.
Orsolya Németiné Benedek-Kováts, Judit Károlyné Pályi és további 5 ember

Horváth Ferenc: Apróságok

Pár napja ezek a képen látható könyvek (#recenzió) lettek a legtöbbet forgatott kedvenceink. Hogy mitől jött létre ez a nagy rajongás az egyszerű. Először is a könyvek szereplői állatok, s valljuk be őszintén, ez már félsiker egy 3 évesnél. Emellett vicces illusztrációkban bővelkednek. De a legnagyobb erényük, hogy mindkét kötet 40-40 darab versikét tartalmaz, melyek az udvar körül és az állatkertben élő állatokról szólnak. A költemények négysorosak, bennük az adott állatra leginkább jellemző tulajdonságok kerültek rímekbe szedve.
A versek nem nélkülözik a humort sem. Nem csak esti „meseként” funkciónálnak kiválóan, de találóskérdésként is. Nálunk ez úgy működik, hogy én felolvasom a verseket, Kata pedig megpróbálja kitalálni, melyik állatról szólhat. A megoldás ellenőrzését is ő végzi el, a versike mellett található kép segítségével. Így amellett, hogy jól szórakozunk, fejlődik a figyelem, a gondolkodás, az önellenőrzési képessége is.
A könyvek mellé beszerezhetőek a hozzájuk kapcsolódó készségfejlesztő kifestőkönyvek is, amelyek a fenti területek mellett a vizuális észlelés, szem-kéz koordináció és finommozgás fejlődéséhez is hozzájárulnak. A kötetek keletkezése nagyon megható számomra. A verseket ugyanis egy nagypapa, Horváth Ferenc írta unokáink. Fia illusztrálta, menye pedig festette és könyvé formálta. Tevékenységüket mindvégig a gyermekek iránti szeretet vezérelte.
A kiadványokat az Apróság Könyveknek írt üzenetben tudjátok megrendelni.

Virággyermekek ébresztik a tavaszt piciknek és kicsiknek

Mint gondoskodó anya úgy ébresztgeti Földanyó a szundikáló virággyermekeket a Zengőkert Kiadó könyvében, akikre a tavasz érkezésével nagy munka vár. Először is meg kell varrniuk színes virágruhájukat, majd segíteniük kell a földben élő állatoknak megtisztulniuk. Hiszen hamarosan mindannyian visszatérnek a föld felszínére, hogy létükkel szépítsék világunkat. 
Játékukat és táncukat nyomon követhetjük a tavasz elmúltával is, a virággyermekek a nyári melegben is örömüket lelik a természetben. Ősszel azonban vissza kell térniük Földanyóhoz. Az ő gondoskodása mellett felkészülnek a hosszú téli pihenőre. Sibylle von Olfers által írt és gyönyörűen illusztrált meséje által a gyerekekhez közelebb hozhatjuk a természetet. A megszemélyesített virágok kicsit, nagyot egyaránt elbűvölnek. Olyan mágikus világot teremt, amelybe bárki szívesen létezne.
Ajánlott kor :3-99
Az alapmű képeivel elkészítették a kicsik igényét kielégítő változatot is. Leporelló formátumú, vastag, erős lapokból készült. Oldalain egy-egy mondatot találunk, melyből itt is a virágmanók életébe nyerhetünk bepillantást.
süti beállítások módosítása