Egy könyvimádó anya!

Üveghegyen túl

Üveghegyen túl


Irány az ovi a Móra Kiadóval !

2021. augusztus 24. - fabikat
No, micsoda kis retro mesegyűjteményt hoztam ide nektek? Egytől egyig olyan mesék, amelyek akár még a ti könyvespolcotokon is fellelhetőek voltak. Régi történetek, de mondanivalójuk még ma is megállják a helyüket. Legalább annyira segítségünkre lehetnek az ovi kezdés során, mint modern társaik. Íróik igazi klasszikusok :Janikovszky Éva, Kormos István és Szepesi Mária. Mind három mese középpontjában egy megszeppent gyermek áll, aki éppen az első napját kezdi az óvodában, de hamar rájön, hogy az óvoda egy szuper hely. A válogatást a Móra Kiadótól kaptuk.
236804679_211833147616253_9104288240566866321_n.jpg
A Már óvodás vagyok főszereplője a kis Dani. A kisfiú nagyon örül, hogy óvodás lett, épp csak nem akarja, hogy az anyukája ott hagyja őt egyedül. Az óvó néni meggyőzi, hogy nagyon nagy szükség van rá és természetesen igaza is lesz. Dani hamar rájön, hogy az óvó néni mennyire nagyon szereti őt és a gyerekeket , így könnyebben megy a beilleszkedés is. Sok mókával és rengeteg eseménnyel telnek az ovis napok. Az új gyerek érkezése, a mikulás fogadása, az orvosi vizsgálat és hasonló érdekes események tarkítják a gyerekek napjait. A rendkívüli helyzetek mellett az óvodások szokásait is megismerhetjük.
236768209_211832977616270_1721853693173138434_n.jpgPöttyös Panni története egy családlátogatással kezdődik. Leendő óvó nénije Pannit otthonába látogatja meg, beszélgetéssel és játékkal hozza meg a kedvét a kislánynak az óvodához. Panni nem egyedül érkezik az oviba, Péterke a rosszcsont szomszéd fiú is az ő csoportjába kerül. Az ő elevenségeinek megfékezésén jókat lehet derülni. Szepesi Mária történetei által a kicsik megtudhatják, hogy zajlik egy nap az óvodában, milyen napirendet követnek a gyerekek. Emellett részesei lehetünk egy állatkerti kirándulásnak és még a télapóval is találkozhatunk.
Vackor meséje egy kicsit más abból a szempontból, hogy a kölyök mackó 5 és fél évesen kerül óvodába, mégpedig azért, mert édesapja megunja, hogy fia folyton csavarog. Kezdetben a kis maci nagyon szomorú, ám napról napra egyre jobban érzi magát az új környezetben. Bár Vackor nem embergyerek, mégis ugyanúgy viselkedik, mint a gyerektársai, válogat az ebédnél, nem akar aludni stb. Ezzel szemben nagyon élvezi a tornaórát, a naposságot és a kirándulást a Balatonnál. A kedves, piszén pisze kölyök mackó története is nagyszerűen alkalmazható az óvodás évek előkészítés során. A kismaci lelkesedése és öröme nagy hatással van a történeteit olvasó gyerekekre.

Irány az ovi a Scolar Kiadó könyveivel

Hogyan készülünk mi az ovira? Elsősorban rengeteg beszélgetéssel. Próbálom elmagyarázni mi vár rá az új közösségben. Felkészítem az új szokásokra, helyzetekre. A lehető legtöbbet beszélünk a rá váró intézményről. Ugyanakkor az elválás is gyakran szóba kerül. Beszélgetéseinkhez nagyszerű alapot adnak a Scolar kiadó böngészői, melyekben mindent megtalálunk, amit egy óvodában is.
A Keress, találj, mesélj! sorozatban két óvodai témájú könyve is van a kiadónak, az Óvodai nagy böngésző és A mi óvodánk, ám alapvetően nagy különbség nincs a két kiadvány között. Igazából a tartalom ugyanaz, csak a méretben térnek el egymástól. A nagyobb formátumot azok válasszák, akik szeretik a nagy képeket böngészni, míg a kisebbet azok, akik szeretik táskájukban magukkal vinni pl. utazásra, orvoshoz stb. A böngészőn keresztül betekinthetünk az öltözőbe, a csoportszobába, a mosdóba, az étkezőbe és az udvarra. Megnézhetjük, milyen hangszerekkel ismerkednek meg a gyerekek, milyen egy óvodai műsor vagy egy kirándulás, de a délutáni alvásba is bepillanthatunk. A könyv által rengeteg óvodai eszköz nevét sajátíthatják el a gyerekek. A megadott történet szereplőit megkereshetik a részletgazdag illusztrációkon, de saját történeteiket is megalkothatják.
A legelső nagy szókincstáram-Az óvodában hasonló elrendezési elvek alapján épül fel, mint a fenti böngészők. Lapjain az óvoda részein barangolhatunk. Rövid szövegek egy óvodai napot mutatnak be, melyeket a képeken követhetünk. A kiemelt képek pontos nevét megtaníthatjuk gyermekünknek, de képkeresést is játszhatunk. A főbb helyiségek mellett, itt még a tornaszobába és a konyhakertbe is betekinthetünk, bár ez utóbbi sajnos a mi ovinkban nem lesz megtalálható. Születésnapok és farsang viszont biztosan megszervezésére kerül, ezekre is felkészültünk a könyv segítségével. A lapokon kihajtható fülek alatt rengeteg meglepetést és érdekességet találunk.
A közös böngészés során rengeteg új szót fognak a leendő ovisok tanulni. A játék és beszélgetések alatt nem csak tárgyi ismereteket szerez gyermekünk, de remélem, hogy kevésbé fog félni az „ismeretlentől”.

Mit?Miért?Hogyan?Mini -Afrikai állatok

Nagyon szeretjük a Scolar Kiadó (#recenzió) Mit? Miért? Hogyan? Mini sorozatát, mert kicsiket érdeklő témákat tárgyal számukra befogadható hosszúságban. A sorozat legújabb része az afrikai állatokról szól, ami nálunk tökéletesen célba talált, mert kézhezvétele óta Katának már hatszor kellett felolvasnom. Egyébként is imádja az állatokról szóló könyveket, de ezt a kihajtható fülekkel ellátott darabot most különösen megkedvelte. Lehet, hogy az állatokat ábrázoló képek miatt, melyek nagyon látványosra sikerültek vagy az egyszerű nyelvezet miatt. Nem tudom, de sikere töretlen. A könyvből megtudtuk, hogyan isznak a zsiráfok, tudnak-e úszni a vízilovak, hány tyúktojás méretének felel meg egy strucctojás és még több érdekes információt. A kihajtható fülek hosszú időre lekötik a gyerekek figyelmét, hiszen játékos kisoroszlánok, fürdőző elefántbébik és más aranyos állatok bújtak el alattuk.

Lorna Scobie: A macskagyűjtő

Az Alexandra Kiadó különleges macskás könyvében A macskagyűjtőben  mindenféle cicust találunk, vöröset, feketét, tarkát, kövéret, girhest, bundást, sőt még rengeteg egeret és sajtot is. Az alaptörténet szerint a mesélő macskagyűjteményt szeretne, ezért sajttal először egereket csábít magához, hogy az egerekre vadászó macskák, majd mind nála maradjanak. Kezdetben csak tizenkét cirmi kerül a birtokába, majd oldalról oldalra egyre több, végül igazi nagymacskák is bővítik a gyűjteményét. Erre azonban nem volt felkészülve, macskát tartani nem is olyan egyszerű. A macska gyűjtőnek be kell látnia hogy mégsem volt jó ötlet felhalmozni ennyi cicust, ezért valami más gyűjtésébe kezd.
A könyv igazi cica barátoknak szól, akik a vicces rajzokban hosszú percekre elmerülhetnek. A könyvben a szórakoztatás ukrán rengeteg macskát találunk, de belőlük sosem elég.

Gilicze Gergő: Állatkerti böngésző

Igazi szerelembe estünk a Naphegy Kiadó legújabb böngészőjébe, amely minden gyermeki és szülői elvárásnak messzemenőkig megfelel. A gyönyörűen illusztrált nagyformátumú könyv középpontjában egy állatkert áll és mindannyian tudjuk, hogy az állatokkal minden gyereket le lehet venni a lábáról. Szó szerint órákig lehet böngészni a képeket és a megadott események alapján történeteket szőni. De olyan sok szereplőt találunk az egyes oldalakon, hogy akár mi is számtalan mesét találhatunk ki hozzájuk. Sőt a szerző még ezen felül is játékra hívja a gyerekeket, ugyanis minden oldalpáron meg kell keresni a kijelölt állatokból 7 darabot. Külön öröm hogyan ez a böngésző egy magyar fiatalember, Gilicze Gergő keze munkáját dicséri.

Lámpát fel! Fedezd fel az állatokat!

Fanatikus böngésző imádók vagyunk. Az egyik legjobb program, amit gyerekkel és könyvvel együtt játszhatunk. Keresünk, számolunk, összehasonlítunk, kérdezünk, válaszolunk, tanulunk, beszélgetünk. Egy jó böngésző rengeteg lehetőséget rejt magában. A Scolar Kiadó Lámpát fel! című könyve mindezt még meg tudja fejelni. Lapjain ugyanis több, mint 50 mágikus képet rejtettek el, amelyet csak a mellékelt lámpa használatával tudunk láthatóvá tenni. Az illusztráció önmagában is gyönyörű, de így, hogy egy kis extrát kapott, garantáltan elvarázsolja a gyermekeket. Kata is addig nyomkodja a zseblámpát és keresgeti az elrejtett állatokat, amíg (ahogy ő mondja) el nem gyengül a kis keze. A könyvben a tenger, a dzsungel, a rét, a tavak és az erdők élővilágában barangolhatunk és a megadott instrukciók alapján fedezhetjük fel őket.

Kristin Roskifte: Mindenki számít

Izgalmas, érdekes, meglepő és legfőképpen más, mint a megszokott. Röviden így tudnám jellemezni a Csimota Könyvkiadó újdonságát. Ez a norvég könyv igazából egy nagy böngésző, melynek lapjain néhány rövid mondatot találunk. Nem egy történetet mesélnek el, inkább egy-egy leírás a képen szereplő emberekről. Ezek segítségével maguk a gyerekek alkothatják meg a történetket.
Az oldalakon szereplő emberek életei összefonódnak. Párok találnak egymásra és követhetjük útjukat az esküvőig, nászútig. Testvéreket, apákat, gyerekeket kapcsolhatunk egymáshoz különböző helyszíneken és eseményeken. A megadott támpontok segítségével kutakodhatunk, nyomozhatunk. A könyv végén pedig érdekes kérdéseket találunk, melyek részben a képek szereplőihez, részben pedig az élethez kapcsolódnak. Az emberi élet értékességét , az egyediségét, a másságot, a család és a közösség erejét hangsúlyozza. A kiadvány sajátosság, hogy már 4 éves kortól élvezik böngészni gyerekek, de a felnőtteket is gondolkodásra tudja sarkalni.

Szökevény majmócák

Kicsi majmócák indulnak felfedezőútra a Móra Kiadó  mesekönyvében. A majmok megszöknek az állatkertből, hogy közelebbről megismerjék az igazi dzsungelt és az ott élő állatokat. A gyönyörű, színes, vastag lapok közelebb hozzák a kicsikhez az őserdő élővilágát. A kis szökevények meglátogatják a nagy macskákat, a színes madarakat és a hüllőket, mielőtt végleg visszatérnek otthonukba. A könyv interaktív, bizonyos részeit a gyermeknek kell eltolni, pörgetni vagy forgatni. De a képek apróbb részleteinek kiemelésével egy kereső játék is beépítésre került. Szóval ha nem bánod, hogy egy könyv nem csak mese, hanem játék és képességfejlesztő is, akkor a Szökevény majmócák biztosan tetszeni fog.
Ajánlott kor :2+

Kristien Roskifte: Mindenki számít

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „KRISTIN ROSKIFTE MINDENKI SZÁMÍT 00”Izgalmas, érdekes, meglepő és legfőképpen más, mint a megszokott. Röviden így tudnám jellemezni a Csimota Könyvkiadó újdonságát. Ez a norvég könyv igazából egy nagy böngésző, melynek lapjain néhány rövid mondatot találunk. Nem egy történetet mesélnek el, inkább egy-egy leírás a képen szereplő emberekről. Ezek segítségével maguk a gyerekek alkothatják meg a történetket.

Lehet, hogy egy illusztráció erről: könyvAz oldalakon szereplő emberek életei összefonódnak. Párok találnak egymásra és követhetjük útjukat az esküvőig, nászútig. Testvéreket, apákat, gyerekeket kapcsolhatunk egymáshoz különböző helyszíneken és eseményeken. A megadott támpontok segítségével kutakodhatunk, nyomozhatunk. A könyv végén pedig érdekes kérdéseket találunk, melyek részben a képek szereplőihez, részben pedig az élethez kapcsolódnak. Az emberi élet értékességét , az egyediségét, a másságot, a család és a közösség erejét hangsúlyozza. A kiadvány sajátosság, hogy már 4 éves kortól élvezik böngészni gyerekek, de a felnőtteket is gondolkodásra tudja sarkalni.

Lehet, hogy egy illusztrációLehet, hogy műalkotás

süti beállítások módosítása