Egy könyvimádó anya!

Üveghegyen túl

Üveghegyen túl

Hogy is van ez? Mondd csak!

2021. május 08. - fabikat
Nem érhető el leírás a fényképhez.A Geopen Könyvkiadó Kíváncsi kiskópé kézikönyve sorozatának focis darabját már mutattam nektek korábban. A futballról szóló rész inkább fiúknak, míg a Hogy is van ez? mindkét nemnek szórakoztató. A könyv külleme itt is egy tini noteszre emlékeztet. A spirálozott forma, a legumizható borító, a vicces rajzok mind- mind tetszetősek a gyerekek számára. A könyvben több mint 200 kérdésre találunk választ, melyek a minket körülvevő világ működéséhez kapcsolódnak. A kérdéseket négy fül alá csoportosítva találjuk, így könnyebb megkeresni a gyerekeknek a számukra érdekes témákat.
Lehet, hogy egy illusztráció
A kérdés körök:
- A természet világa,
- Az emberi test,
- A mindennapi élet valamint
- És régen milyen volt?
Ezeken belül megannyi érdekes élőlény, emberi szerv, gépek vagy növények működésébe tekinthetünk be. Választ kapunk például, hogy „Hogyan lesz a tojásból kiscsibe?”, „Hogy működik a szemünk?”, „Hogy működik a TV?” vagy „Milyenek voltak az első autók?”. Mindezekre egyszerű, könnyen érthető válaszokat találunk, melyeket vicces rajz tesznek még érdekesebbé. A könyv mérete és formája lehetővé teszi, hogy az olvasója hátizsákjában bárhová magával vigye.
Ajánlott kor:6+
Lehet, hogy egy illusztráció erről: 1 személy

Elsa Beskow: Peti új ruhája

Lehet, hogy egy kép erről: gyermek és állásMilyen hosszú utat tesz meg a gyapjú a báránytól, míg végül kabát lesz belőle? És milyen nagy utat tesz meg Peti, hogy új ruhája legyen? A Zengőkert Kiadó  könyve elsőre egy egyszerű mesének tűnhet, ám közelebbről megvizsgálva számtalan figyelemreméltó dolgot rejt. Peti egy alázatos és szorgalmas kisfiú. Mivel ruhája egyre kisebb, kénytelen báránykájáról a gyapjút levágni. Hogy az anyagból ruha váljék, segítséget kell kérnie a felnőttektől. Nagymamái a gyapjút fonallá készítik elő, melyet a nagybátyjától kapott pénzből kékre fest, édesanyja a festett fonalból szövetet sző végül a Szabó megvarja a ruhát számára.
Lehet, hogy egy illusztráció
Ám nem csak a gyapjú útját tanulhatják meg a történetből a gyermekek, hanem azt is, hogy a kitartó, kemény munka meghozza a gyümölcsét. Peti ugyanis nem pénzzel fizetett a fonásért, szövésért és varrásért, hanem munkával. Mindenkinek a házi munkába segített be. Gyomlált, állatokról gondoskodott, boltba ment, fát vágott és a kishúgára vigyázott. Mégis azon a vasárnap, amikor először ölthette magára az ünnepi ruhát, melyért keményen megdolgozott, ő bárányának mondott köszönetet.
A mese több mint 100 éves mégis üzenetét bármelyikünk magáénak érezheti. írója Elsa Beskow egyben illusztrátora is a könyvnek. Rajzain szinte élnek a kedves és szerethető szereplők. A könyv szövege nagybetűvel szedett így a kezdő olvasók is sikerrel forgathatják.
Lehet, hogy egy illusztráció erről: könyv

Brad Meltzer:Én,Amelia Earhart

Nem érhető el leírás a fényképhez.hála a magyar gyerekek is megismerkedhetnek olyan világhírű személyekkel , akik életük során valamilyen nagy dolgot vittek véghez. A sorozat címe a Hétköznapi emberek, aki megváltoztatták a világot (#recenzió). Amelia Earhart az első nő volt, aki átrepülte az Atlanti-óceánt. Gyerekkorától kezdve nem vágyott másra minthogy repülhessen. Minden idejét és erejét ezen tevékenységnek szentelte. Egyre nagyobb és nagyobb célokat tűzött ki maga elé, melyeket sikerült is elérni. Sikeréhez elszántsága, bátorsága és mindenekelőtt kitartása kellett . A történet narrátora maga a gyermek Amelia, akit az illusztráció viccesnek és végig fiatalnak ábrázol. A mese megmutatja olvasóinak, hogy a lányok is képesek mindenre, amire a fiúk. (Ezt jó lenne, ha mindkét nem már kiskorában az eszébe vésné.) Megtanítja gyerekeknek, hogy bármire képesek csak hinni és akarni kell annak sikerében. De nem titkolja azt sem, hogy csak a kitartó tanulás és munka hozhatja el a győzelmet.

Lehet, hogy egy illusztráció erről: , szöveg, amely így szól: „Életem során rengetegszer repültem. Ắm minden egyes alkalommal akadt valaki, kiváltig állította, hogy nem leszek képes rá,”

Lehet, hogy egy illusztráció erről: 2 ember

Csodálatos szavak-Otthon

Mesebeli szótárt kaptunk az Aion Publishing Kiadótól ,amelyet már be is vetettünk a számok tanulásánál. Domi szerint sokkal könnyebb volt tanulni belőle, mint a szótárfüzetéből. A színes illusztráció is elnyerte a tetszését. De Katával is sokat lapozzuk. Minden érdekli, amit lát és nem rest kérdezni sem. Én pedig szorgosan próbálok válaszolgatni, ezáltal csakúgy ragadnak rá a szavak. De nem csak az idegennyelv elsajátítására hasznos ez a kis könyv. Az otthonban található minden helyiség megnevezését és funkcióját is megtalálhatjuk benne. A lakásban pedig cuki állatbébik vezetnek körbe minket. A kiadvány tartalmaz még egy óriásposztert is, mellyel a gyerekek szobáját díszíthetjük. S ez még csak a kezdet, hiszen hamarosan újabb témákban ( étel, kert, úton) tanulhatjuk az angol szavakat.

Lehet, hogy egy illusztráció erről: , szöveg, amely így szól: „A mosókonyha Mossuk ki ruhákat! Miután megszáradtak, radtak, kivasaljuk. hogy kisimítsuk a gyűrődéseket. Megtalálod piros zoknit? mosógép washing machine Teregessükki avizesr avizesruhákat megszáradni! mosókonyha laundry ees folyékony mosószer washing liquid vasaló iron O vasal lódeszka ironing board 16 öblítÅszer fabric softener elektromos zsinór plug szennyeskosár laundry basket 17”Lehet, hogy egy illusztráció erről: , szöveg, amely így szól: „Alegtöbbkonyhában A legtöbb konyhában hasznos gépek vannak. kenyérpirító toaster Ahútó frissen tartja az ételt. mosogatógép dishwasher mikrohullámú sütÅ‘ microwave hűtőszekrény fridge vízforraló kettle”

Brad Meltzer:Én, Abraham Lincoln

Nem érhető el leírás a fényképhez.Az Aion Kiadó Hétköznapi emberek, akik megváltoztatták a világot című könyvsorozata olyan emberek életét mutatja be, akik valamilyen nagy cselekedetet hajtottak végre. Mivel a könyvek gyerekeknek szólnak, a hétköznapi hősök élete egy- egy mesében körvonalazódnak. Ezek a történetek iránymutatásul szolgálhatnak a fiatalok számára. Az Én, Abraham Lincoln című könyvet másodikként mutatom be a sorozatból.( Az Emili Earhart életéről szóló mese ajánlóját lent megtaláljátok.)

Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „A nevem Abraham Lincoln.”

A valaha élt legbátrabb amerikai elnök, tudásra szomjas gyermek volt. Ideje nagy részét olvasással töltötte. Már gyerekként és kiállt az igazságtalansággal szemben, felszólalt a gyengébbek védelmében. Felnőttként fontosnak tartotta a rabszolgaság felszámolását, az emberek másságának elfogadását. Azt vallotta, hogy minden ember egyenlő. Meséjéből bátorságot meríthetnek a gyerekek. Megtanulhatják hogy fontos, hogy kiálljanak magukért és társaikért. Elfogadásra és együttérzésre ösztönöz. Abraham Lincoln egy egyszerű mezőgazdász fia volt és Amerika elnöke lett. Titka, hogy mindig hitt álmaiban és tett azok megvalósulásáért. A mese üzenete komolyság mellett, tud humoros is lenni, ezt az illusztrációban megjelenő karakterek és azok gondolatai biztosítják.

Lehet, hogy egy illusztráció erről: könyv és , szöveg, amely így szól: „Az életben az erő sokféle formában megjelenhet. semmi mo sem képvisel nagyobb erőt, mint amikor valaki felszólal szükségben levő‘k érdekében honnan jÅssz, vagy milyen kicsi vagy. Egyvalamít soha vehetnek tőled: hangodat. Amikor találsz valamit, amiben hiszel, használd ahangod. Ûs igazságtalanságot látsz, beszéljh hangosabban, mint valaha. Ha megteszed... 始ORR NOWE”

James Doyle & Jason Ford: Szuperhőskézikönyv

Superman, Pókember, Vasember csak néhány szuperhős, akikhez a legtöbb gyermek hasonlítani szeretne. Ám a
Geopen Könyvkiadó Szuperhőskézikönyve elolvasása után már nem kell példaképet keresni, hiszen kiscsemeténk maga is hőssé válik. Valójában ez a könyv egy sokoldalú foglalkoztató kiadvány, melyben a gyerekek használhatják kreativitásukat, fantáziájukat és még tudományos ismeretekre is szert tehetnek.
Kézügyességükre is szükség lesz, ugyanis maguk tervezhetik meg ruházatukat, pajzsukat és szerszámövüket. Megtanulhatják a titkosírás különböző formáit. A megadott receptek alapján elvégezhetnek érdekes fizikai és kémiai kísérleteket. A könyv összesen 20 fantasztikus tevékenységgel járul hozzá, hogy kialakuljon a gyerekek szuperképessége. A feladatok végére érve megérdemelten tölthetik ki maguknak a szuperhős bizonyítványt, amelyben elismerik azokat a szupererényeket, amelyek nélkülözhetetlenek egy hősnek.

Piret Raud: Segítség anyu összement

Lehet, hogy egy kép erről: gyermek és könyvSander egy kisfiú, aki egy napon észreveszi, hogy édesanyja megváltozott. Egyre kisebb lett, míg végül legófigura méretűvé zsugorodott. A méretváltozása folyamatos kudarcok és ( csak műtéttel orvosolható) betegsége kialakulása után állt elő. Sander felnőtteket megszégyenítő módon gondoskodott édesanyjáról, óvta, nehogy olyan kicsire zsugorodjon, hogy végül eltűnjön. Még az iskolába is magával vitte, hogy az anya ne érezze magányosnak magát. Ám az az osztályteremből rejtélyes módon elveszett. A fiú és az utcáról mellészegődő kutyája Muri lélekszakadva keresték az elveszett anyukát. A szálak egy kisfiúhoz vezettek, aki mindenki számára láthatatlan volt. Láthatatlan mert még a saját anyja sem törődött vele. A két gyermeket más – más kapcsolat kötötte anyukájukhoz, ám mindketten csak arra vágytak, hogy legyen kit szeretniük. Sander megakarta találni mamáját, míg a láthatatlan gyermek azt akarta, őt találja meg az édesanyja.
Mély érzéseket indít el bennünk mindkét kapcsolat, de igazából arra világít rá, hogy törődnünk kell gyermekeink érzéséivel. A gyerekeknek pedig azt az üzenetet hordozza, hogy a bajbajutottakra oda kell figyelnünk. A szeretet mindent legyőző ereje és gyógyító hatalma az, amely nagyszerűvé teszi a Cser Kiadó gyerekregényét.
Ajánlott kor :10-

Annette Kast-Zahn:Szép álmokat,gyerekek!

Lehet, hogy egy kép erről: baba, könyv és , szöveg, amely így szól: „téma ANNE TE KAST LAHN HARTMUT MORGENROTH Szép álmokat gyerekek! Mit tegyünk az alvászavar ellen? MÓRA”
Mindhárom gyerekemnél már a legelején elrontottam a saját ágyban történő alváshoz való szoktatást. Kisfiamat ölben altattam, miközben róttam a köröket a házban. A lányok mellen aludtak el és csak akkor kerültek/nek a saját kishelyükre ha már jó mélyen alszanak. Éjszakai ébredés számában is jeleskedtek. Ez főként a cicizés számlájára írható. Mindegyikükről elmondható, hogy az éjszakai ébredésen csak a mellen való nyammogás segített. A Móra Kiadó Szép álmokat gyerekek című könyve segít a leendő vagy már kisbabás anyukáknak, olyan tanácsokkal, amelyek alkalmazása révén babájuk a saját kiságyában fogja tölteni az éjszakát. Leegyszerűsítve csak a megfelelő esti rutint kell kíalakítani. Igen, így utólag már teljesen egyértelmű, hogy a legelején kellett volna a helyes szokásokat létrehozni. Bár a könyv ad egy többlépésből álló programot a 6 hónapostól nagyobb gyerekek jó alvási szokásainak kialakításához. Nekem még nem volt erőm belevágni, az ugyanis jár némi sírással. De a kitartó és következetes anyukák biztosan sikerrel járnak. A könyvben e módszeren kívül még számtalan érdekességről olvashatunk. pl. Mennyit kell a gyerekeknek aludni? Mi történik alvásközben? Milyen fázisai vannak az alvásnak? A kiadvány utolsó fejezétében olyan speciális problémák is megvilágításra kerülnek, mint az alvásszavar vagy az elalvási körüli nehézségek. Ha mindenre eltökélt vagy és szeretnéd babáddal együtt átaludni az éjszakát, akkor mindenképpen neked szól a Szép álmokat gyerekek!

Sophie Corrigan: Nem rossz állatok

Vannak állatok amelyek láttán elönti szívünket egyfajta melegség. Ugyanakkor más állatok hatására megborzongunk, félünk vagy egyenesen undorodunk. A Scolar Kiadó  Nem rossz állatok című ismeretterjesztő könyve arra vállalkozik, hogy ez utóbbi táborból 39 állatot közelebb hozzon hozzánk. Olyan tulajdonságaikat mutatja be ezeknek az élőlényeknek, amelyekről eddig nem is tudtunk vagy nem figyeltünk igazán.
A könyv koncepciója, először szembesít az adott lény minden olyan jellemvonásával, amely miatt negatívan van megítélve a köznyelvben. Majd csupa szerethető vonásokkal, hasznos tulajdonsággal kedvelteti meg őket. A sok-sok hasznos információ, tudásanyag mellett humoros megjegyzéseket is találunk. Ezek főként az állatok elképzelt gondolatai. A könyv rajzos illusztrációt kapott, amely néhol vicces, néhol direkt ijesztő vagy nagyon is bájos.

Sibylle von Olfers:Mese a pillangógyermekekről

�„Távol emberlakta tájtól, Pilleország szép vidékén éldegél a pillenép.” ��
Így kezdődik a Zengőkert Kiadó könyve, amely egy csodavilágba repít minket. A verses mese Sibylle von Olfers tollából született. Az írónő könyvei az 1900-as évek elején jelentek meg Németországban. Napjainkban művei egész Európában reneszánszát élik. Ennek oka talán a különleges természet ábrázolása lehet ,amelyet valós és kitalált szereplőkkel színesít.
Történeteit nem csak szavakkal, de ecsettel is formálta, minden könyvének ő maga az illusztrátora is. A mese a pillangógyermekekről olyan képzeletbeli világba enged betekintést, melynek lakói lepkelányok és fiúk. A pillangók fejlődését követhetjük nyomon egy eddig sosem látott szemszögből. Betekinthetünk bölcsődéjükbe és óvodájukba, ahol bábokká majd hernyókká válnak. Beleshetünk iskolájukban , ahol járni tanulnak. A tavasz első napján végül befejeződik kiképzésük. Az esetlen hernyókból gyönyörű pillangók lesznek, akik táncukkal üdvözlik a kikeletet.
Katalin Nemes, Judit Károlyné Pályi és további 1 ember
süti beállítások módosítása