Egy könyvimádó anya!

Üveghegyen túl

Üveghegyen túl


Lotta Olsson és Maria Nilsson Thore: Fura állatok

2021. június 19. - fabikat
Jaj, de jókat nevettünk a Fura állatok ( Cerkabella Kiadó) című mesén. Hogy mitől olyan elragadó ez a két szereplős fura mese? Valószínűleg attól, hogy ez a két állat csupa-csupa olyan emberi tulajdonságokkal került felruházásra, amelyre rá lehet önmagunkban is ismerni. Legalább is Domiva bőszen kuncogtunk a saját hibáinkon is. A történet arról szól, hogy a sörényes hangyászt nagyon zavarja, hogy más, mint a többi állat. Arra gondol, hogy versenyt hirdet és megkeresi a még tőle is furább állatokat, hátha ettől jobban érzi magát. A verseny megszervezésében a mogyorós pele barátja segít neki. Miközben a jelentkezők leveleit olvassák a hangyász kicsit trónfosztottnak kezdi magát érezni. Igazából tök jó volt furának lenni rivális nélkül is. Egyre azonban jó volt ez a verseny, rá kellett jönniük, hogy senki sem hibátlan.
Van aki csak egy kicsit, van aki nagyon fura,de senki sem hibátlan. Igazából a svéd írónő üzenete is ez, elfogadni magunkat a hibáinkkal együtt. Mindemellett szórakoztat, sőt tanít is. A versenyre jelentkezők bemutatkozó leveléből sok-sok állatot ismerhetünk meg, mint pl. sün, kínai meztelenkutya, tengerimalac, hangya, stb.
A könyv tökéletes együttolvasásra, de önállóan is megbirkóznak vele a kezdő olvasók is.
Ajánlott kor :6

Elsa Beskow: Törpegyermekek

Az erdő varázslatos világának lakóiról szól a Zengőkert Kiadó képen látható könyve. A Törpegyermekek című Elsa Beskow mese az írónőre jellemző különleges ábrázolás módú világot teremt, benne sok-sok állattal és egy törpecsaláddal. A család egy fenyő gyökerének üregében él. A három gyermek napjai nyáron játékkal telnek, melyhez az erdő állatai a társaik. Ősszel viszont részt kell venniük a be takarítási munkákban. Gombákat, bogyókat, gyümölcsöket gyűjtenek az éléskamrájukba. A legnagyobbaknak iskolába is kell járniuk bagoly asszonyhoz, akitől az erdő titkait és az állatok nyelvét is megtanulják. A tél érkezésével feladatuk csökken, de sohasem felejtkeznek el gondoskodni a madarakról. A mese a tavasz érkezésével ér véget, amikor a természet megújul, a család egy kisbabával bővül és a gyerekek öröme is nagy, hiszen ismét jókat játszhatnak az állatokkal.
Nagyon szép mese az erdő szeretetéről, az évszakok sokszínűségéről , a munkára nevelésről és a család erejéről.
A könyvet itt tudjátok megvásárolni:

May Szilvia: A Fásli Utcai Állatkorház-Újabb esetek

A Fásli Utcai Állatkórházban újabb vicces esetek kerülnek a szakavatott orvosok elé. A képen látható könyv ugyanis a második része a Cerkabella Kiadó (#recenzió) által megjelentetett állatkórházi történeteknek. A humor ebben a könyvben is vezér elem. A különböző kórházi osztályokba úgy kapunk betekintést, hogy mindig egy beteg állat panasza kerül kivizsgálásra A szülészeten a kakukk kutatja őrülten elveszettnek hitt tojását, amelyet a kenguru erszényébe rejtett . A szemészeten a belga óriás nyúl kerül kivizsgálásra, bár ő eredetileg a túlsúlya miatt szorul kezelésre. A sebészet és vágás osztályon Mackó Ottót kell ápolni, mivel a kamrapolc összetört alatta. A mese végén a fertőző osztályon a süldő disznó lány rejtélyes fertőzése okoz rettenetes galibát, ám szerencsére kiderül, hogy csak iskolaundora van. Végtelen jó humorral megírt és megrajzolt állattörténetek garantáltan jobb kedvre derítenek minden kis könyvmolyt.
Ajánlott kor 5+

Marc-Uwe Kling: A nap,amikor a nagypapa tönkretette a vízforralót

Ki mondta hogy a felnőttek nem hibázhatnak? A Scolar Kiadó legújabb könyve egyértelműen rácáfol erre a feltevésre. A nap amikor a nagypapa tönkretette a vízforralót című mese már a címében is mutatja, hogy az idősek is követnek el néhanap baklövéseket. Igazából az egész történetnek ez a központi gondolata. A nagypapa ugyanis egy nap, miközben az unokáira vigyáz, a villanytűzhelyre teszi fel főni a vízforralót, annak műanyag talpa leolvad és az egész házat elárasztja a füst. A család az udvarra szorul, ahol egyesével mindenki bevallja hogy bizony ő is követett már el hibát élete során. Ettől a nagypapa is kevésbé érzi rosszul magát. A nagy színt vallás után a család hatalmas játékba kezd az udvaron, sőt még az éjszakát is szabadban töltik. A mese humorban bővelkedik, ám mégis értékes üzenetet is hordoz. Mégpedig azt, hogy tévedni emberi dolog és a család az a támogató közeg, akikkel együtt bármit legyőzhetünk, még a kudarc utáni rossz hangulatot is. Nem csak a sztori szenzációs hanem maga az illusztráció is . A könyvet kifejezetten ajánlom első vagy második osztályosoknak nyári olvasmánynak. Kevés szöveg, nagy betűvel szellősen nyomtatva és rengeteg színes kép, szóval garantált a siker a kezdő olvasóknak is.

Elsa Beskow: Naptojás

Egy apró, vöröshajú, törékeny tündérlány a főszereplője a Naptojás című mesének. A Zengőkert Kia által kiadott történet több mint százéves. Írója és illusztrátora a nagyszerű, svéd Elsa Beskow, akinek könyvei a természet szépségét és annak szeretetét hirdetik.
Egy napon a vidám kis tündér valami furcsa, eddig ismeretlen dolgot talál az erdőben. A nagy narancssárga gömb egy tojásra emlékezteti és arra gondol, a nap pottyantott a le véletlenül a földre. A naptojást meg akarja mutatni erdei barátainak, ezért felkeresi őket. Az erdő lakói ugyanolyan tanácstalanok a furcsaság miatt, mint a tündér. A tojás rejtélyét egy léprigó oldja meg. Ő ugyanis tudja, hogy egy narancs hever a fűben. A titok megoldódott, de a gyümölcsöt egy varjú elragadja. A szomorú tündérnek a rigó vigasztalásul felajánlja, hogy télen magával viszi délre, ahol a narancs terem. A meleg délen a tünemény nagyon boldog, ám sohasem felejt hazajönni minden tavasszal a természetet felébreszteni csodálatos táncával.
Nagyon kedves történet barátságosról, az ismeretlen felfedezéséről, a természet és az otthon szeretetéről varázslatos képekkel illusztrálva.
Ajánlott kor :3+

Kertész Erzsi: Állati vállalat-VirágZoo

Mindannyian vágyunk valami olyan helyre, ahol csak a nyugalom, a béke vesz körül minket. Az idilli hely, a tökéletes állapot nem csak az embereket csábítja, hanem Kertész Erzsi nagyszerű meseregényében az állatokat is. Az ötlet Antika és Lopez, a két antilop fejéből pattan ki. Megálmodják a dzsungel közepén a paradicsomot vagy ahogyan ők mondják Tomatót és mindent megtesznek azért, hogy ez a hely a boldogság szigete legyen. A vadregényes helyen egyre több lakó kerül szoros kapcsolatba, akik nem csak lakóhelyüket osztják meg egymással, de gondolataikat is. Az állatok karaktereiről felismerhetők az ismert személyiségtípusok. Van itt védelemre szoruló antilop lány, bajkeverő kígyó, szerény kajmár és egy önfeláldozó költő tigris is . A szereplők személyisége szépen kidolgozottak csak úgy, mint a hozzájuk készített illusztrációk, amelyeket Hanga Réka álmodott papírra. A paradicsomi élet nyugalommal, békével és rengeteg humorral jár. Ez utóbbi megjelenik az párbeszédekben, az eseményekben, de alapvetően az egész történetet áthatja. A könyv Cerkabella gondozásában jelenik meg. Ha a nyári szünetben igazán szórakoztató és igényes könyvet szeretnétek kisiskolás gyereketek kezébe adni, akkor ne feledkezzetek meg az Állati Vállalatról!

Takács Mari: Bingaminga és Morfió

Tavaly nyáron mutattam be nektek a Csimota Könyvkiadó (#recenzió) által megjelentetett Bingaminga és a Babkák című meseregényt, melynek az idén adták ki a második részét. Akkor is csak csupa jókat tudtam írni a könyvről és szerencsére a második rész esetében sincs ez másként. A történet ott folytatódik ahol az első regény véget ért. Bingaminga rohamosan fiatalodik, így a varázsló segítőinek igyekezniük kell, hogy ősi ellenségét megtalálják és legyőzzék. A jól ismert karakterek mellett új szereplők is érkeznek a történetbe Titta egy törékeny lány és Ozin a született harcos személyében, akiknek szintén nagyon fontos feladat jut. Titta a rejtélyesen eltűnt családja felkutatására indul, őt kíséri a bátor Ozin.
A két csapat találkozik és útjukat együtt folytatják tovább. Hamarosan kiderül, hogy ellenségeik is közös, ugyanis Morfió a gonosz varázsló tehet minden aljas cselekedetről. Ha a regény idáig nem lett volna elég izgalmas (pedig de!) akkor az ezután következő sok-sok kaland és próbák sorozata biztosan azzá teszi. Ugyanis nem olyan egyszerű a varázsló közelébe jutni és legyőzni, de főhőseinket sem kell félteni. Birtokában vannak bátorságnak és észnek egyaránt.
Takács Mari írónőnek sikerült ismét egy lebilincselő, érdekes és nagyon izgalmas regényt készíteni, melyből a gyerekek kitartást, bátorságot és barátság fontosságát is megtanulhatják.

Szökevény majmócák

Kicsi majmócák indulnak felfedezőútra a Móra Kiadó  mesekönyvében. A majmok megszöknek az állatkertből, hogy közelebbről megismerjék az igazi dzsungelt és az ott élő állatokat. A gyönyörű, színes, vastag lapok közelebb hozzák a kicsikhez az őserdő élővilágát. A kis szökevények meglátogatják a nagy macskákat, a színes madarakat és a hüllőket, mielőtt végleg visszatérnek otthonukba. A könyv interaktív, bizonyos részeit a gyermeknek kell eltolni, pörgetni vagy forgatni. De a képek apróbb részleteinek kiemelésével egy kereső játék is beépítésre került. Szóval ha nem bánod, hogy egy könyv nem csak mese, hanem játék és képességfejlesztő is, akkor a Szökevény majmócák biztosan tetszeni fog.
Ajánlott kor :2+

Ronan Badel:Piroska és a farkas

Piroska és a farkas  történetét már számtalan módon dolgozták fel. A legviccesebb ezek közül @geopenkiadó gondozásában jelenik meg. Az alapsztori nem változott, viszont az illusztráció mindent visz. Humoros karakterek, tréfás hátterek dobják fel az ismerős mesét. Az író annyira figyelt a jó hangulat megőrzésére, hogy még a farkast is életben hagyta. A könyv még ezen felül is hordoz magában valami nagyszerűt, ami a zene. 16 zenés részlet került bele, amelyek a lapokon található jelek megnyomásakor csendülnek fel. Általuk a gyermek aktív résztvevőjévé válik a mesének.

Forgács Zsóka: Oviból a suliba-iskolaérettség kisokos

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember és szövegLassan minden leendő kiselsős megkapja az értesítés attól az iskolától, amely 8 évig fogja szárnyai alatt nevelni. Nem csak a gyermekeknek okoz izgalmat a rájuk váró ismeretlen, hanem szüleiknek is. Ők kissé félve tekintenek a gyermekükre váró terhekre, feladatokra. Aggódnak, hogy a kicsik meg tudnak-e felelni az iskola elvárásainak, s mindeközben jól érzik-e majd magukat. A Móra Kiadó Oviból a suliba-iskolaérettség kisokos közelebb hozza az iskola elvárásait a szülők felé. Ismerteti azokat az alapkövetelményeket, amelyeknek meg kell felelniük. Ha úgy látjuk, hogy valamelyik részterületnél elmaradás van, fejlesztési ötleteket is találunk megoldására. Közel 50 feladat kapott helyett a könyvben , melyekkel a logika, a szókincs, a figyelem, stb. fejleszthető. A könyv további fejezeteket áldoz az iskola választásra, a gyermeket érintő lelki problémákra és a tanulási zavarok figyelmeztető jeleire is. Számtalan játék és fejlesztési lehetőség leírása került a könyvbe, mely nem csak a szülőknek, de a tanítóknak is hasznos lehet.

Lehet, hogy egy illusztráció

Lehet, hogy egy kép erről: könyv

 

süti beállítások módosítása