Egy könyvimádó anya!

Üveghegyen túl

Üveghegyen túl


Berg Judit: Sári és a Mókusok

2021. október 11. - fabikat
Bevallom töredelmesen, valami különös módon eddig még nem olvastuk sem Maszat, sem pedig Sári történeteit. Szerencsére a Pagony Kiadónak  köszönhetően ez is megváltozott. A Sári és a mókusok című legújabb mesekönyvükkel ugyanis átestünk a tűzkeresztségen, sőt egyenesen beléptünk a Sári, Maszat és Hóchóc rajongók körében. A történetek karakterei ugyanis rendkívül kedvesek, szerethetőek. Problémáikkal könnyen tud azonosulni a 2-4 éves korosztály. Ezek az apró könyvek két olyan mesét tartalmaznak, amelyek egyszerű mondatainak, varázslatos illusztrációjának, elbűvölő történeteinek köszönhetően lekötik a kicsi hallgató közönség figyelmét. A meséket a méltán híres Berg Judit írta és hozzá a bájos rajzokat Agócs Írisz készítette. Az első történetben a gyerekeket egy erdei kirándulásra kísérhetjük, ahol mindenféle állatot láthatnak, mégis egy kis mókus varázsolja el őket leginkább. Az úton hazafelé a kis rágcsáló mozgását utánozva vidáman töltik el a nap hátralévő részét. A 2. mesében a barátok között vita támad, melyet Sári old meg egy nagyon kedves mókus családról szóló történettel. A könyv a kis mókusok mellett barátságról, testvéri szeretetről és a család legyőzhetetlen erejéről is szól.
+2

Paolo Mancini: Óvd a bolygót!

A gyerekek nehezen tudják elképzelni, hogy egy-egy cselekedetüknek később következményei lehetnek. A környezetvédelem egy kisóvodás számára megfoghatatlan fogalom. A Geopen Kiadó Óvd a bolygót! című könyvsorozata új szintre emeli a felvilágosítást, nem csak azt mondja meg, hogy mit ne tegyünk környezetünk ellen, hanem azt is megmutatja, hogy rossz döntéseink milyen hatással vannak bolygónkra. A sorozatban 4 kötet jelent meg :a papír, a műanyag, a szemét és a víz témakörökben. Minden könyv erős kartonlapokból áll, melyeken  fogaskerekeket helyeztek el. Ezeknek a kis eszközöknek a segítségével alakíthatja a gyermek Földünk jövőjét. Ha úgy dönt, hogy a történet főszereplői  Aliz és Miki cselekvésükkel ártanak a környezetnek, akkor a lap másik oldalán megnézhetjük, milyen negatív változás következik be. Például Miki helyett eldönthetjük, hogy az alumínium dobozt a tengerparton a homokba vagy egy szelektív hulladékgyűjtőbe dobja. Ha az elsőre pörgetjük a kereket a homokot elárasztjuk szeméttel, ha viszont a megfelelő kukába helyezi, a tengerpart is tiszta marad. Ily módon a gyermek aktív résztvevője lesz a történetnek és megtanulhatja, hogy a tetteinknek következményei vannak. Emellett  a kiadványban rengeteg érdekes információt találunk még, valamint igazi kreatív ötleteket, melyet hulladékokból állíthatunk elő. Csináld magad leírások alapján barkácsolhatunk gyermekünkkel madáretetőt, fényképtartót  és több játékot. Pontos receptet találunk egy házi komposzt elkészítéséhez is. Azáltal, hogy a gyermeket minél szélesebb körben vonjuk be a környezetvédelembe a lehető legtöbbet tesszük meg Földünkért.

Mit? Miért? Hogyan? mini- Ki lakik a kertben?

Rengeteg érdekességet tartalmaz a Scolar Kiadó Mit? Miért? Hogyan? mini sorozatának legújabb része, amely a Ki lakik a kertben címet kapta. A könyv alapvetően a 2-4 éves korosztálynak készült, de annyi hasznos információt tartalmaz, hogy egy nagyobb óvodás figyelmét is leköti. Olvashatunk benne a kerti madarakról, közülük részletesebben a vörös begyről és ökörszemről. Megtaláljuk benne a legismertebb rovarokat, így a méheket, darazsakat. Bekukucskálhatunk a komposzt alá, ahol a legkisebb élőlényeket találjuk. De a sünikről, egerekről vagy a gyíkokról is olyan tényeket találunk, melytől apró csemeténk tudása szerteágazóbb lesz. A könyv amellett, hogy rendkívül informatív még csodaszép is. Oldalai kartonáltak, így bírják a strapát. Rajtuk rengeteg kihajtható fület találunk, melyek alatt még több csoda rejtőzik.
+4
Katalin Nemes, Judit Károlyné Pályi és további 7 ember

Caz Buckingham: Ismerd meg az éjszakai állatok hangjait!

Ha visszalapoztok egy kicsit a régebbi könyvajánlóim között, több állathangot kiadó könyvet is találtok, melyeket a HVG Kiadónak köszönhetően tudok nektek bemutatni. Az Ismerd meg! sorozatban eddig 7 kötet jelent meg, melyből 5 ma élő állatok, 1 a dinoszauruszok és 1 a szuperautók hangjait mutatja be. A könyvben az adott kategóriába tartozó élőlényekről vagy autókról olvashatunk. Sőt, ha okoseszközünkre letöltjünk az ingyenes alkalmazást, még 3D-s formában is megtekinthetjük azokat. Az Ismerd meg az éjszakai állatok hangját! című részben olyan állatokról olvashatunk, amelyek csak sötétedés után mernek előmerészkedni, így sokszor valóban csak hangjukat hallhatjuk. Így kapott helyet a kiadványban a szarvas, a róka, a sün, a borz és a szöcske is, de megcsodálhatunk öt madarat és két különböző békát is. A képek mellett az információk is meghökkentőek, rengeteg extra érdekességet olvashatunk az éjszaka állatairól.

Halusz Léna: Állatkommandó-Langaléta Lajos esete-

Hová tűnt a zsiráf?
Az állatkert élete fenekestül felfordul, de semmi ok az aggodalomra, hiszen az állatkommandó egy szempillantás alatt a helyszínre érkezik. A nagy galibát Langaléta Lajos a zsiráf eltűnése okozza. Gondozója, Szikla Szilárd teljes kétségbeesés közepette fordul a 3 fős nyomozócsoporthoz. Melák úr a nagy kutya, Gizda a kandúr pandur és Csúzli a híres szárnyas fejvadász nyomban megkezdik az ügy felderítését. A nyomozás az állatkertből indul, de a veszélyes utcán és az izgalmas vidámparkban is akadnak jelek, melyek közelebb visznek Lajos rejtekhelyéhez. Az ügy kibogozása nem egyszerű, ugyanis a nyomok és a tanúk sokszor nem az ügy tisztázását segítik. A cselekmény rendkívül pörgős és izgalmas. A fordulatos állatmese bővelkedik  humorban. Maga az eltűnés oka is elképesztő. A karakterek rendkívül viccesek. A hozzájuk tartozó nevek nem csak az alliteráció miatt szuperek, de a szereplők személyiségéről is sokat elárulnak. Ez a szórakoztató meseregény olyan gyerekeknek való, akik szeretik az állatokat és értik a jó humort. A vicces állati történet  megálmodója Halusz Léna, akinek ezúton is köszönjük az élményt és a gyönyörű könyvet. 
Ajánlott kor :5+

Irány az ovi a Móra Kiadóval !

No, micsoda kis retro mesegyűjteményt hoztam ide nektek? Egytől egyig olyan mesék, amelyek akár még a ti könyvespolcotokon is fellelhetőek voltak. Régi történetek, de mondanivalójuk még ma is megállják a helyüket. Legalább annyira segítségünkre lehetnek az ovi kezdés során, mint modern társaik. Íróik igazi klasszikusok :Janikovszky Éva, Kormos István és Szepesi Mária. Mind három mese középpontjában egy megszeppent gyermek áll, aki éppen az első napját kezdi az óvodában, de hamar rájön, hogy az óvoda egy szuper hely. A válogatást a Móra Kiadótól kaptuk.
236804679_211833147616253_9104288240566866321_n.jpg
A Már óvodás vagyok főszereplője a kis Dani. A kisfiú nagyon örül, hogy óvodás lett, épp csak nem akarja, hogy az anyukája ott hagyja őt egyedül. Az óvó néni meggyőzi, hogy nagyon nagy szükség van rá és természetesen igaza is lesz. Dani hamar rájön, hogy az óvó néni mennyire nagyon szereti őt és a gyerekeket , így könnyebben megy a beilleszkedés is. Sok mókával és rengeteg eseménnyel telnek az ovis napok. Az új gyerek érkezése, a mikulás fogadása, az orvosi vizsgálat és hasonló érdekes események tarkítják a gyerekek napjait. A rendkívüli helyzetek mellett az óvodások szokásait is megismerhetjük.
236768209_211832977616270_1721853693173138434_n.jpgPöttyös Panni története egy családlátogatással kezdődik. Leendő óvó nénije Pannit otthonába látogatja meg, beszélgetéssel és játékkal hozza meg a kedvét a kislánynak az óvodához. Panni nem egyedül érkezik az oviba, Péterke a rosszcsont szomszéd fiú is az ő csoportjába kerül. Az ő elevenségeinek megfékezésén jókat lehet derülni. Szepesi Mária történetei által a kicsik megtudhatják, hogy zajlik egy nap az óvodában, milyen napirendet követnek a gyerekek. Emellett részesei lehetünk egy állatkerti kirándulásnak és még a télapóval is találkozhatunk.
Vackor meséje egy kicsit más abból a szempontból, hogy a kölyök mackó 5 és fél évesen kerül óvodába, mégpedig azért, mert édesapja megunja, hogy fia folyton csavarog. Kezdetben a kis maci nagyon szomorú, ám napról napra egyre jobban érzi magát az új környezetben. Bár Vackor nem embergyerek, mégis ugyanúgy viselkedik, mint a gyerektársai, válogat az ebédnél, nem akar aludni stb. Ezzel szemben nagyon élvezi a tornaórát, a naposságot és a kirándulást a Balatonnál. A kedves, piszén pisze kölyök mackó története is nagyszerűen alkalmazható az óvodás évek előkészítés során. A kismaci lelkesedése és öröme nagy hatással van a történeteit olvasó gyerekekre.

Irány az ovi a Scolar Kiadó könyveivel

Hogyan készülünk mi az ovira? Elsősorban rengeteg beszélgetéssel. Próbálom elmagyarázni mi vár rá az új közösségben. Felkészítem az új szokásokra, helyzetekre. A lehető legtöbbet beszélünk a rá váró intézményről. Ugyanakkor az elválás is gyakran szóba kerül. Beszélgetéseinkhez nagyszerű alapot adnak a Scolar kiadó böngészői, melyekben mindent megtalálunk, amit egy óvodában is.
A Keress, találj, mesélj! sorozatban két óvodai témájú könyve is van a kiadónak, az Óvodai nagy böngésző és A mi óvodánk, ám alapvetően nagy különbség nincs a két kiadvány között. Igazából a tartalom ugyanaz, csak a méretben térnek el egymástól. A nagyobb formátumot azok válasszák, akik szeretik a nagy képeket böngészni, míg a kisebbet azok, akik szeretik táskájukban magukkal vinni pl. utazásra, orvoshoz stb. A böngészőn keresztül betekinthetünk az öltözőbe, a csoportszobába, a mosdóba, az étkezőbe és az udvarra. Megnézhetjük, milyen hangszerekkel ismerkednek meg a gyerekek, milyen egy óvodai műsor vagy egy kirándulás, de a délutáni alvásba is bepillanthatunk. A könyv által rengeteg óvodai eszköz nevét sajátíthatják el a gyerekek. A megadott történet szereplőit megkereshetik a részletgazdag illusztrációkon, de saját történeteiket is megalkothatják.
A legelső nagy szókincstáram-Az óvodában hasonló elrendezési elvek alapján épül fel, mint a fenti böngészők. Lapjain az óvoda részein barangolhatunk. Rövid szövegek egy óvodai napot mutatnak be, melyeket a képeken követhetünk. A kiemelt képek pontos nevét megtaníthatjuk gyermekünknek, de képkeresést is játszhatunk. A főbb helyiségek mellett, itt még a tornaszobába és a konyhakertbe is betekinthetünk, bár ez utóbbi sajnos a mi ovinkban nem lesz megtalálható. Születésnapok és farsang viszont biztosan megszervezésére kerül, ezekre is felkészültünk a könyv segítségével. A lapokon kihajtható fülek alatt rengeteg meglepetést és érdekességet találunk.
A közös böngészés során rengeteg új szót fognak a leendő ovisok tanulni. A játék és beszélgetések alatt nem csak tárgyi ismereteket szerez gyermekünk, de remélem, hogy kevésbé fog félni az „ismeretlentől”.

Jon J Muth: Zen üzenetek

Kívül belül gyönyörű és egyedi a Betűtészta Kiadó (#recenzió) Zen üzenetek című mesekönyve, amely buddhista tanításokat dolgoz fel. Víztükre egy hatalmas panda maci, aki három testvér mellé költözik. A gyerekek egyenként látogatják meg szőrös barátjukat, aki zen történeteket mesél el nekik. Edinek a szegény ember esetét, melyben a címszereplő egy tolvajnak ajándékozza egyetlen köntösét, ezzel is jelezve, hogy az igazán fontos értékek nem a tárgyakban vannak. Miskának egy apáról mesél, aki tudja, hogy a dolgok megítélése nagyban függ a körülményektől. A legkisebb fiúnak Karinak pedig egy olyan szerzetesről, aki tudja, hogy nem szabad túlsokáig cipelni terhünket. A képek meseszépek. Víztükre és a gyerekek barátsága színes festményeken, míg a tanítások fekete – fehér tussal készült rajzokon került ábrázolásra. A zen mesék megérintik a felnőttek lelkét is és igazán elgondolkodtatnak.

Ellis Kaut: Pumukli és Eder mester

Többször írtam már, hogy nagyon szeretek nosztalgiázni. Olyan történeteket megmutatni, felolvasni a gyerekeimnek, amelyek a gyermekkorom része volt. Amikor megláttam a Ciceró Könyvstúdió (#recenzió) kínálatában a Pumukliról szóló mesét, tudtam, hogy erről nekik is hallaniuk kell. Bár én csak a tévéfilmes változatot ismertem, mégis jobban örültem annak, hogy regény is készült a kiskobold csínytevéseiből. Ugyanakkor egy kicsit izgultam is, hogy átjön az a hangulat a gyerekeknek , ami régen nekem. A félelmem teljesen alaptalan volt, mert ez a mese még fantasztikusabb, mint a tévés társa. Akiknek viszont nem mond semmit Pumukli neve, azoknak elárulom, hogy ez a kis csibész egy vörös hajú kobold. Éder mester asztalosműhelyébe költözik be és attól fogva nála is marad. Tulajdonképpen az öreg mester apja helyett apja lesz a kis kócos rosszcsontnak, aki pedig pont úgy viselkedik, mint egy gyerek. Rengeteg mulatságos kalandba keveredik, melyeken mindegyikünk jóízűen kacagott. De a sok kalamajkából, melyeket okoz, képes levonni a tanulságot is. Ha szeretitek a vidám estimeséket, akkor nektek való Pumukli és Éder mester kalandjai.
Ajánlott kor :5+

Josh Crute: Jonas Hanway esernyője

Azt gondolhatnánk, hogy egy olyan országban mint Anglia, ahol folyton csak esik, örültek az esernyő „feltalálásának”. De az Alexandra Kiadó (#recenzió) gyönyörűen illusztrált meséje rácáfol ezen feltevésünkre. Jonas Hanway kora társadalmának megítélése szerint furcsa alak volt. Igazából csak egy kicsit másként gondolkodott, mint a többiek. Nem szerette az esőt és még ennél is jobban gyűlölt elázni. Egy napon úgy gondolta, hogy egy olyan vidékre költözik, ahol mindig süt a nap. Ezen a vidéken az emberek napernyő alá rejtőztek a nagy meleg elől. Jonas úgy gondolta, hogy az ernyőt az eső ellen is bevethetné. Ezért, amikor visszatért Londonba az ernyővel, többé nem lett vizes a ruhája. Igen ám, de a kor polgárai kifejezetten rossz szemmel nézték és mindenféle negatív jelzőt ragasztottak rá és eszközére: felháborító, botrányos, rettentően különös.
A meséiből megtudhatják a gyerekek, miért voltak annyira ellenségesek Jonassal az angolok, hogyan lett népszerű Angliában az esernyő és olvashatunk az esernyő történelméről is. Ugyanakkor tanulságként tárul eléjük, hogy nem kell mindenkinek egyformán gondolkodnia.
süti beállítások módosítása